Vágólapra másolva!
Wayne Rooneynak mostanában nincsenek nagy napjai a futballpályán, de egy másik sportban – vagyis valami sport-szerűségben – azért megvillantotta magát a Manchester United angol válogatott csatára. 

Rooney a barátaival egy pankrációgálán vett részt, ahol az egyik szereplő, Wade „Behemoth” Barrett elkezdte gyalázni a United sztárját.

„Ebben a ringben két bajnok áll, ami persze nem mondható el Wayne Rooney-ról és a Manchester Unitedről. Utálnám, ha a kisfiadnak végig kéne, ahogy az apját megverik, pedig hát lássuk be, mostanában hozzászokhatott ehhez, hiszen minden meccsen ez történik, amikor pályára lépsz.”

Megkapta a Behemót Forrás: Origo

Rooney ekkor odaintette magához a pankrátort, aki tovább folytatta az ócsárolást, mire az angol csatár lekevert neki egy pofont. A „sportág” szabályai szerint Barrett a földre is zuhant, Rooney pedig mosolyogva fogadta a közönség üdvrivalgását.

Kár, hogy a futballpályán nincs minden előre lebeszélve, sokkal könnyebb lenne ott is.