Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb a baj a Chelsea-nél, az újabb vereséget szenvedő csapatról megint nem csak a gyenge játék miatt szólnak a hírek. 

Nem elég, hogy a címvédő Chelsea újra kikapott, és már vészesen közel van a kiesőzónához, José Mourinho pedig nem is lehetett ott a Stoke stadionjában, mert eltiltották, még a csapat másik botrányhőse, Diego Costa is újra hallatott magáról.

A spanyol válogatott csatár egy bedobást akart gyorsan elvégezni, és miközben a labdáért sietett, nekiment az egyik játékoskijáróban ácsorgó biztonsági embernek. Az ütközés nem volt különösebben súlyos, de a biztonsági őr – kollégái tiltakozása ellenére – jelentette az esetet, így a játékvezető kénytelen volt beleírni a jelentésébe – írja a Guardian.

A szövetségnek így hivatalból ki kell vizsgálnia, történt-e olyan incidens, amit szankcionálniuk kellene, miközben a Chelsea közleményben „teljesen érthetetlennek” nevezte, hogy ügy lett a dologból. Costát már kétszer is eltiltotta a szövetség, a Pool ellen Emre Cannal, az Arsenal ellen Laurent Koscielnyvel akaszkodott össze.

A BL-ben pont jóval kezdett a PSG ellen Forrás: REUTERS/Stefan Wermuth

Costa egy másik alakítását is elkapták a kamerák Stoke-on-Trentben, ekkor a hazaiak védőjével, Ryan Showcros-szal akadt össze, és a verbális csata hevében a csatár jelezte ellenfelének, hogy büdös a hónalja. Mert az övé nyilvánvalóan rózsaillatú.