Vágólapra másolva!
Német sajtóértesülés szerint nemcsak Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke, hanem az európai szövetséget vezető Michel Platini ellen is nyomoz a svájci államügyészség.

Blattert pénteken korrupció gyanújával kihallgatta a svájci rendőrség hűtlen kezelés miatt, továbbá házkutatást tartottak az irodájában és számos iratot lefoglaltak. A hatóságok tanúként szintén kihallgatták Platinit annak kapcsán, hogy kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA alapjaiból származó pénzt állítólag az 1999 januárja és 2002 júniusa között a FIFA-nál végzett munkájáért fizették ki.

Bűntársak Forrás: AFP/Michael Buholzer

A Die Welt napilap kedden saját forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy a francia sportdiplomata jóval több pénzt kapott a kétmillió franknál. A lap hozzátette, ha a gyanú beigazolódik, az UEFA első embere aligha pályázik a FIFA februárban megüresedő elnöki tisztségére. Platini hétfőn bejelentette, hogy mindenben a FIFA etikai bizottságának rendelkezésére áll, mivel semmi törvénybe ütközőt nem tett.

Hogy lesz így tisztújítás?

A FIFA május végi kongresszusának nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.

Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be

.

Ezt követően a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető február 26-án esedékes megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.