Vágólapra másolva!
Új könyvében Sir Alex Ferguson többek között arról  is mesél, hogy került a szerződésébe, hogy a Manchester United egyetlen játékosa sem kereshet többet nála. Kicsit odaszúrt utódjának, David Moyes-nak is. 

„Amikor Glazerék havi 250 ezer fontos fizetést adtak Rooney-nak, tudni akartak, mit gondolok a dologról – írja könyvében Sir Alex Ferguson. – Én pedig elmondtam, egyáltalán nem tetszik, hogy kétszer annyit keres, mint én. Joel Glazer egy szempillatás alatt belátta, hogy igazam van, hamarabb megegyeztünk, mint ahogy elolvasták a fenti mondatot.”

A United megállapodott az elvágyódó Rooney-val is, de a fagyos kapcsolat Ferguson és a játékos között megmaradt, viszont annyit feltétlenül nyert az ügyön a skót edző, hogy bekerült a szerződésébe, egyetlen futballista sem kereshet többet nála a Unitednél.

Alex Ferguson és Roy Keene 2001-ben Forrás: AFP/Gerry Penny

Ferguson a könyvben reagált azokra a vádakra is, miszerint rossz állapotban adta át a csapatot David Moyes-nak, aki aztán csúnyán megbukott az utódjaként. „Lassan már úgy érzem, mintha egy rakás hullát hagytam volna hátra egy ravatalozó előtt. Amikor távoztam, a keret átlagéletkora 26 év volt” – tette hozzá Ferguson.

Guardiolát akarta utódnak

Ferguson arról is ír, hogy először Pep Guardiolát szerette volna utódjának a Unitednél. "Megkértem Pepet, hogy hívjon fel, mielőtt elfogadja egy másik klub ajánlatát, de nem tette meg, és a Bayern Münchent választotta 2013 júliusában" - olvasható legújabb könyvében.

Amint azt Ferguson kifejtette, több más tréner is képbe került nála az FC Barcelonával korábban rendkívül sikeres Guardiola mellett. Lehetséges utódként megnevezte José Mourinhót, de hozzáfűzte: ő ígéretet tett a Chelsea tulajdonosának, Roman Abramovicsnak, hogy visszatér a londoni együtteshez. Felmerült Carlo Ancelotti neve is, ám ő Mourinho helyét vette át a Real Madridnál.

Ő nem Pep Guardiola Forrás: AFP/Andrew Yates

A Borussia Dortmund vezetőedzője, Jürgen Klopp jól érezte magát Dortmundban, és szerződést hosszabbított a klubjával, az akkoriban a holland válogatottat irányító, tavaly nyár óta a Manchester Unitedet vezető Louis van Gaal pedig a 2014-es világbajnokság előtt nem akarta otthagyni a nemzeti tizenegyet.

David Moyes, aki végül váltotta Fergusont a manchesteri csapatnál, csak a hatodik helyen állt a Vörös Ördögöket 26 éven át irányító skót szakember listáján. "Végül David Moyes-t választottuk. Már 11 éve vezette az Evertont, amelynél remek munkát végzett" - írja Ferguson. - "Sajnos azonban valahogy nem működött a munka Daviddel. Abban azonban biztos vagyok, hogy néhány dolgot másként csinálna, ha újra megkapná a lehetőséget az Old Traffordon."