Vágólapra másolva!
Bár a félidőben még 1-0-ra a Wolfsburg vezetett, a szünetben csereként beálló Robert Levandowski negyedóra alatt elért mesterötösével a Bayern München 5-1-re nyert, és öt forduló után is százszázalékos a Bundesligában.

Az első félidőben ugyan a Bayern birtokolta többet a labdát, de veszélyesebb helyzetei a vendégeknek voltak. A 26. percben vezetést is szerzett a Wolfsburg, Caligiuri kapott kiváló indítást Draxlertől, a 16-osnál levette a labdát, majd jobbról, 13 méterről óriási gólt lőtt a kapu bal oldalába (0-1).

A hajrában születhetett volna még egy vendégtalálat, Neuer borzalmas kijövetelét követően nem tudott menteni a felezővonalnál, de Guilavogui a félpályáról az üres kapu helyett a jobb kapufát találta telibe.

Lewandowski: csillagos ötös Forrás: AFP/Christof Stache

Pep Guardiola a félidőben cserélt, és Thiago Alcantara helyére Lewandowskit küldte a pályára, aki negyedóra alatt ötször is eredményes volt. Előbb Götze jobb oldali beadását követően egy Dante által elé kerülő labdát közelről kotort a hálóba (111), majd egy perc múlva 18 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot (2-1).

Az 54. percben aztán ismét Dante tétovázott, nem lépett oda a labdát vezető Müllernek, aki Götzéhez passzolt, ő jobbról a hosszú oldalon teljesen egyedül ácsorgó Lewandowskit választotta. a lengyel csatár elsőre a jobb kapufát, másodjára Benaglio kapust találta el, de harmadjára nem hibázott (3-1).

És még nem volt vége, az 56. percben Douglas Costa centerezésére Dante ismét nem tudott mozdulni, érkezett Lewandowski, aki 10 méterről kegyetlenül kilőtte a jobb felső sarkot (4-1).

A 60. percben ismét jött a menetrendszerű Götze-beadás jobbról, Lewandowski pedig félfordulattal bámulatos gólt lőtt a jobb sarokba (5-1).

A német Bundesligában egy meccsen eddig Dieter Müller szerezte a legtöbb gólt, 1977. augusztus 17-én hatszor volt eredményes a Köln-Werder Bremen (7-2) mérkőzésen. A Bayern játékosai közül Gerd Müller négyszer is eljutott öt találatig (1972: RW Oberhausen 7-0; 1973: Kaiserslautern 6-0; 1976: Hertha 7-4 és TB Berlin 9-0), utoljára pedig Dieter Hoeness szerzett öt gólt, még 1984. február 25-én az Eintracht Braunschweig elleni 6-0 alkalmával.

Dárdai Pál együttese, a Hertha 2-0-ra verte a Kölnt Ibisevic duplájával, az újonc Darmstadt Wagner duplájával fordított és nyert a Werder Bremen ellen 2-1-re, míg a Hamburg 1-0-ra győzött az Ingolstadt vendégeként.

Eredmények, Bundesliga, 6. forduló:
Bayern München - Wolfsburg 5-1 (0-1)
gól: Lewandowski (51., 52., 55., 57., 60.), illetve Caligiuri (26.)

Hertha - Köln 2-0 (1-0)
gól: Ibisevic (43., 90+4.)

Ingolstadt - Hamburg 0-1 (0-0)
gól: Gregoritsch (87.)

Darmstadt - Werder Bremen 2-1 (1-1)
gól: Wagner (31., 84. - az elsőt büntetőből), illetve Jóhannsson (19.)