Vágólapra másolva!
Most már Frank Lampard is elmondhatja magáról, hogy betalált az amerikai futballbajnokságban, az MLS-ben.

A 37 éves középpályás a New York City Toronto elleni meccsén törte meg a csendet, de a góljához kellett Andrea Pirlo is, aki remek labdát tett a védők mögé beinduló Robert Allennek, Lampard pedig az ő lekészítése után lőtt a jobb sarokba.

Igaz, nem ez volt élete lövése, de a győzelemhez így is elég volt, a második félidőben Patrick Mullins is betalált, így 2-0 lett a vége. A New York City csak a 8. a Keleti főcsoportban, így egyelőre nem áll rájátszást érő helyen, míg a hat ponttal többet gyűjtő Toronto beférne a playoff mezőnyébe az 5. helyével.