Vágólapra másolva!
Arsene Wenger, az Arsenal edzője a bírót okolta csapata zágrábi vereségéért.

Az Arsenal a 40. perctől emberhátrányban játszott Olivier Giroud kiállítása miatt, a francia csatár az első sárga lapot reklamálásért kapta, a másodikat pedig azért, mert eltalálta Ivo Pinto lábát. Wenger úgy érzi, túl szigorú döntés volt a bírótól a kiállítás.

"Giroud meggondolatlan volt. Az első sárgát azért kapta, mert reklamált, de nem is kellett volna szóba állnia a bíróval. A másodiknál nem volt szerencséje, nem hiszem, hogy látta az ellenfelet, és nem is szándékosan találta el, így nem is értem, miért mutatta fel neki a bíró a második sárgát" - mondta a londoniak edzője a kiállítással kapcsolatban.

Nem volt jó napunk, de a bírónak sem

Wenger azt is hozzátette, úgy látta, az első gól lesről esett, de a visszajátszásnál a kérdéses jelenetet megállítva az derült ki számunkra, hogy Pivaric maximum egyvonalban volt a passz pillanatában az Arsenal-védővel.

A második gólt már emberhátrányban, egy szöglet után kapta az Arsenal, és Wenger meg is jegyezte, hogy nem védekeztek jól az esetnél. Önkritikusan elismerte, hogy nem volt jó napja a csapatának, de gyorsan hozzátette, hogy a bírónak sem.

Wengernek nem tetszhetett, amit a pályán lát Forrás: AFP

1999 óta először nyert a Dinamo

A francia edzőnek ez a 19. BL-szezonja, amivel csúcstartó, ugyanakkor van egy olyan rekord is, amire nem lehet annyira büszke, mivel a mostani volt az 50. veresége a főtáblán. A Dinamo Zagreb számára pedig duplán értékes a győzelem, egyrészt mert egy igazi nagyágyút sikerült legyőzni, és ezzel megtört az 1999 óta tartó nyeretlenségi sorozata a horvátoknak a csoportkörben.

Az Arsenal-szurkolóknak azért nem kell a kardukba dőlniük a vereség miatt, a csapatuk tavaly is vereséggel kezdett a csoportban, végül mégis első helyen ment tovább.