Vágólapra másolva!
Rio Ferdinand, a Manchester United legendás hátvédje nincs nagy véleménnyel Louis van Gaal csapatáról, bár a védő szerint a legjobb négyben fog végezni egykori csapata. De bajnoki címet nem szerez. 

„Teljesen más a mostani játékfilozófia. Most labdatartásra játszik a csapat, azzal akarja kivéreztetni az ellenfeleket, hogy nem adja oda nekik a labdát. A szurkolóknak hozzá kell szokniuk, hogy nem látnak gördülékeny támadásokat, és a gólszerzésért mindent feláldozó támadójátékot.

Van Gaal elég nagy és okos ahhoz, hogy tudja, nem mindenkinek fog tetszeni, amit csinál”

mondta Rio Ferdinand.

Bár a játékos közölte, a legjobb négyben végez majd a United, a bajnoki címhez nem elég jó a csapat, majd kritizálta egy kicsit a nyáron rengeteget költő klub átigazoláspolitikáját is. „Ha ennyi pénzt költesz a csapatra, felmerül a kérdés, ki a centerhalf? Daley Blind? Remek játékos, de ő nem védő. Nem úgy helyezkedik, nem úgy fog pozíciót és nem érzi meg úgy a veszélyt, mint egy vérbeli védőjátékos.”

Rio Ferdinand Forrás: AFP/Andrew Yates

Ferdinandot 2014-ben engedte el a United, egy évet lehúzott a QPR-ban, mielőtt visszavonult. „Sajnáltam, hogy nem maradhattam a klubnál. Épp a napokban beszélgettünk Nemanja Vidiccsel, hogy ha a mi csapatunkra költöttek volna ennyi pénzt, mi mindent nyerhettünk volna még össze. Most viszont a gyepmester és a séf kivételével mindenkit lecseréltek a klubnál.”