Vágólapra másolva!
Sergio Ramos szerint Gerard Piqué tehet arról, hogy a spanyol szurkolók folyamatosan kifütyülik a válogatott meccsein.

A spanyol válogatott a szeptemberi Eb-selejtezőkön előbb 2-0-ra győzött Szlovákia ellen, majd Macedóniában is nyerni tudott Juan Mata mázlis góljával, így vezeti a C csoportot két körrel a vége előtt. Látszólag tehát minden rendben, de a játékosoknál és Vicente Del Bosque szövetségi kapitánynál kiverte a biztosítékot, hogy a szlovákok ellen az oviedói közönség fütyülte Gerard Piquét.

Az esetnek volt előzménye, júniusban a Costa Rica elleni felkészülési meccsen aratott 2-1-es győzelem alkalmával is fütyültek a nézők Leónban, amikor Piqué labdához ért. Hogy mivel haragította magára a Barcelona védője a szurkolókat? Vannak, akik azért neheztelnek rá, mert többször is elmondta, hogy támogatja Katalónia függetlenségi törekvéseit, a Real Madrid-drukkereket pedig azzal bosszantotta, hogy a Barca BL- és Szuperkupa-győzelme után is beszólt a nagy riválisnak.

Ramos azt mondja, máshogy szokott ünnepelni, mint Piqué Forrás: AFP

Az ügyben most megszólalt Piqué válogatottbeli csapattársa, a realos Sergio Ramos is. "Mindannyian követünk el hibákat, és csak az illetőn múlik, hogy ilyenkor felteszi-e a kezét, és elismeri-e, hogy elrontott valamit. A Barca és a Real rivalizálását ismerve Piqué helyzetén nem javított, amiket az utóbbi időben mondott vagy tett. Nem akarom megítélni, amit mások tesznek, de ha én sikert érek el a csapatommal, akkor eszembe sem jut mással foglalkozni, csak az ünneplésre koncentrálok. Bárhogy is ítéljük meg a dolgot, a legfontosabb az, hogy a csapatban ne legyen semmiféle széthúzás, hanem egységesnek kell lennünk" - mondta Ramos.