Vágólapra másolva!
Az argentin labdarúgó-válogatott a 85. percben még 0-2-re állt Mexikó ellen, végül azonban sikerült döntetlenre mentenie a meccset.

Mexikó büntetőből szerzett vezetést, Otamendi találta el Raul Jimenez lábát, a tizenegyest pedig Javier Hernandez értékesítette. Az argentinok egymás után dolgozták ki a helyzeteket, de a kapuban Munoz nagy formában tette a dolgát.

Messinek az első félidőben volt egy botrányosan rossz szabadrúgása, ami után a labda méterekkel a kapu fölött repült el, hiába, még a világ legjobb játékosa is emberből van.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, 1-1 helyett 2-0 lett az állás, Layun beadása után Hector Herrerának még arra is volt ideje, hogy levegye a labdát, mielőtt a jobb alsóba lőtt.

Valahol az is sorsszerű, hogy az argentinok feltámadásához az addig hibátlanul védő Munoz nagy bakija kellett, aki egy hosszú indításnál elengedte a labdát, amit Lavezzi még elért, a beadása után pedig Agüerónak csak az üres kapuba kellett passzolnia.

A 89. percben az egyenlítés is összejött a kétszeres világbajnoknak, Agüero pazar labdát tett a védők mögé beinduló Messinek, aki a levétel után kapásból lőtt a hálóba.