Vágólapra másolva!
Lehet, hogy világrekordot hozott össze Chris Baird, az északírek játékosa, aki a magyarok elleni Eb-selejtezőn hét másodpercen belül követett el két szabálytalanságot, ami miatt kiállította őt a török Cüneyt Cakir játékvezető.

A magyar csapat már 1-0-ra vezetett, amikor a 81. percben Baird előbb a magyarok térfelén hátulról odanyomott egyet Németh Krisztiánnak, majd pár másodperc múlva úgy állította meg a támadásunkat, hogy a félpályát átlépő Kalmár Zsoltot nagyon csúnyán térden rúgta.

Utóbbi akár már önmagában is piros lapot érhetett volna, de a török bíró külön-külön díjazta a két szabálytalanságot, és próbálta elmutogatni Bairdnek, hogy miért is állította ki.

Az északír kapitány, Michael O'Neill a meccs után azt nyilatkozta, soha nem látott még ilyen kiállítást, és vitatta is ennek a jogosságát.

"Ez új nekem, hogy egy játékos két sárgát kapjon egy akción belül. Chris a második szerelési kísérlettel nem próbálkozott volna meg, ha tudta volna, hogy az elsőért sárga jár. Bizarr volt ezt látni" - mondta a kapitány, aki azért nem lehet nagyon csalódott, mert csapata végül a hosszabbításban egyenlített, és továbbra is vezeti a csoportot.