Vágólapra másolva!
A magyar futballválogatott újra a papírforma borítására kényszerül, ha meg akarja őrizni esélyét az egyenes ági Eb-kijutásra. Észak-Írország nem azért tűnik jobb csapatnak, mert vezeti a csoportot, és Budapesten is nyerni tudott, hanem azért, mert olyan topligás rutinnal rendelkező kerete van, amiről mi csak álmodhatunk. A győzelem nem lehetetlen, de egy végtelenül feltüzelt, történelmi siker kapujában álló csapat otthonában kellene az utóbbi időszak legjobb játékával előrukkolnunk.

"Nem a szerencsének köszönhetjük, hogy itt vagyunk" – mondta a minap a csoport élén álló északírek szövetségi kapitánya, Michael O’Neill. Ha ez a megállapítás igaz is – hiszen a románokon kívül legyőztek mindenkit a csoportban –, ahhoz azért sok dolog kellett, hogy az ötödik kalapból kisorsolt, Európa-bajnokságon még soha nem járt Észak-Írország gyakorlatilag története legnagyobb sikeréért léphessen pályára hétfő este Magyarország ellen.

A 2014-es világbajnoki selejtezőben a válogatott az ötödik helyen végzett, egyetlen győzelmet aratott (igaz, azt a csoportot megnyerő oroszok ellen),

és öt veresége közül egyet Luxembourgban szenvedett el.

Ezek után az Eb-selejtezőkön senki sem várta tőlük ezt a szereplést, még a játékosok sem reménykedtek hasonló eredményességben. "Elképzelni sem tudtam, hogy három fordulóval a vége előtt a csoport élén állunk majd" – mondta Kyle Lafferty a magyarok elleni meccs előtt.

Niall McGinn ünnepel a Groupama Arénában Forrás: AFP/Attila Kisbenedek


A válogatottat 2011-ben átvevő Micheal O’Neill 1-18-as győzelem/vereség mutatóval várta a 2016-os Eb-selejtezőket, de elmondása szerint csak annyi érdekelte, hogy ne veszítse el játékosai bizalmát, mert tudta, hogy "az eredmények nem mutatták meg, mik vagyunk, és mivé válhatunk. Még én is kísérleteztem a csapatommal, és tele voltunk sérültekkel."

A budapesti meccstől szárnyakat kaptak

"Volt valami a csapatunkban azon az estén. A játékosok úgy érezték, nem veszíthetnek. Láttam rajtuk az elszántságot, hogy a vereséget győzelemmé változtassák, és végül sikerrel jártunk. Azóta egészen más a csapat lelkiállapota” – mondta O’Neill, bár mi egészen másképp emlékszünk arra a mérkőzésre.

Pintér Attila nem tudta begyakoroltatni a csapatával, amit szeretett volna, és néhány botrányos színvonalú felkészülési meccs után az első tétmeccsén is visszaköszöntek a csapat gondjai. Legfőképp az, hogy nem bírta végig a meccset, és bár lehet arra hivatkozni, hogy tíz emberrel játszottunk a végén (Lipták görcsöt kapott, és nem maradt több cserénk), az utolsó negyedórában látott összeomlásnak nagy szerepe van abban, hogy a csoport úgy áll, ahogy.

Pintér Attilát a hazai vereség után kirúgták, Dárdai Pállal pedig megindult felfelé a magyar csapat, amely

ha nem veszíti el a teljesen nyerhető első selejtezőt, most a második helyen állna, egy ponttal az északírek mögött, és a csoportelsőségért léphetne pályára.

Pedig napra pontosan egy éve nem hittük volna, hogy az Üllői úti meccs ilyen sokat fog nyomni a latban.

Kik ezek az északírek?

Már nagyon régen le kellett volna, hogy szokjunk más csapatok lenézéséről, ennek ellenére még mindig sokan túlságosan magabiztosan várnak egy Izland vagy Észak-Írország elleni meccset. Pedig ellenfelünknél olyan presztízsű játékosok játszanak, mint Roy Carroll, Steven Davis vagy Jonny Evans. A magyarok elleni keretben hat Premier League-játékos szerepel, a miénkben feleennyi topligás játékos sincs,

olyan meg pláne nem, aki játszik is a csapatában.

A 20 éves Paddy McNair már bemutatkozott a Manchester Unitedben, Aaron Hughesnak több mint 400 Premier League-meccs van a lábában, Jonny Evans pedig háromszoros bajnok a ManUnited játékosaként. Eközben a mieink jobbára itthon vagy alacsonyabb színvonalú bajnokságokban játszanak, legjobb (?) esetben a padot melegítik nevesebb csapatoknál.

Voltak helyzeteik Budapesten is Forrás: AFP/Attila Kisbenedek


Az északírek hét meccsükből ötöt megnyertek, a románoktól ugyan csak egy pontot szereztek két meccsen, de az összes többi mérkőzésükön győztek, 11 lőtt góljuk mellé csak ötöt kaptak. Ha másodszor is megvernek minket, történelmet írnak, és készülhetnek a franciaországi Eb-re.

Nekünk mindig a papírforma ellen kell játszanunk

A magyar válogatottnál valószínűleg úgy gondolkodtak, a románoknál könnyebb lesz legyőzni Észak-Írországot – ha másért nem, mert Belfastban már játszhat támadásaink és csapatjátékunk lelke, Gera Zoltán is.

De a papírforma a hétfői meccsen sem a mi győzelmünket ígéri.

Az északír tábor feltüzelve várja a meccset. "Mindenki tisztában van vele, hogy pályafutásunk legnagyobb meccse előtt állunk. Ha nyerünk, történelmet írunk, és szeretnénk különlegessé tenni ezt az estét a szurkolóink számára, akik nagyon megérdemelnének egy ilyen sikert" – mondta Lafferty, aki hat góljával vezeti a csoport góllövőlistáját.

Az északírek történelmet írnának Forrás: AFP


O’Neill sem csinálta össze magát a magyaroktól, vasárnap közölte, a csapatára nehezedő nyomás miatt a feröeri meccs nehezebb volt, mint a hétfői lesz, a sajtótájékoztatón pedig azt mondta, nekik semmi okuk idegeskedésre. Ezt később azzal fejelte meg, hogy "nagyon jól ismerjük a magyar csapatot, és tudjuk, hol okozhatnak gondot nekünk. De készen állunk, hogy elhárítsuk a fenyegetést. A játékosaimban benne van, hogy egyszer már legyőzték a magyarokat, biztosan tudják majd kezelni a hétfő esti meccset is."

Számunkra csak a győzelemnek van értéke

Bernd Storck azt mondta, nem játszunk döntetlenre (mondott már ilyet külföldi kapitány, akkor mégis végig védekezve kapott ki hazai pályán Erwin Koeman válogatottja, úgy, hogy a meccs elején hátrányba került Portugáliával szemben). A kezdőcsapat kihirdetésével még vár a kapitány, mert többen kisebb sérülésekkel bajlódnak.

Priskin góljánál még örültünk Forrás: AFP/Attila Kisbenedek


Az biztos, hogy a románok elleni meccset eltiltása miatt kihagyó Gera Zoltán visszatérhet, márpedig az ő játéka kulcsfontosságú, hiszen a 4-4-2-ben a helyén játszó Tőzsér Dánielnek alig volt jó megmozdulása támadásban. Most viszont nem elég a fegyelmezett védekezés, támadni is kell, és gólt lőni, mert a döntetlen csak a románoknak lenne jó, akik így valószínűleg megelőznék a csoport élén az északíreket.

A mérkőzést a belfasti Windsor Parkban rendezik, a 20.45-kor kezdődő meccset a török Cünayt Cakir vezeti. A magyar válogatott eddig három mérkőzést játszott Észak-Írországban, és mindet megnyerte.