Vágólapra másolva!
A Bundesliga-csapatok szurkolói után a Bayern München klubvezetői is kiállnak az Európába érkező menekültek mellett. Támogatják a beilleszkedést, és nem csak gesztusokkal.

A Bayern München bejelentette, hogy egymillió euróval támogatja a menekültekért dolgozó szervezeteket, és segíti a bevándorlók beilleszkedését a társadalomba.

Grátisz edzőtábor

A müncheniek edzőtáborokat tartanak majd fiatal menekülteknek, ahol azok nemcsak focizni tanulhatnak, hanem németórákon is részt vehetnek. A gyerekek itt meleg ételt kapnak, és a klub az összes szükséges felszerelést biztosítja.

Matthias Sammer, a Bayern München sportigazgatója Forrás: AFP/Andreas Gebert

A Bayern következő hazai meccsén, amely szeptember 12-én lesz az Augsburg ellen, a játékosok egyik oldalukon egy német, a másik oldalukon pedig egy menekült gyerekkel fognak bevonulni.

Ezzel is ki szeretnék fejezni, hogy a német futball támogatja a menekültek integrációját a társadalomba.

A németországi szurkolók is hasonlóan állnak az ügyhöz, a legutóbbi fordulóban több csapat meccsén is feltűnt a lelátón a "Refugees welcome!" mondat, mely szerint a drukkerek szívesen fogadják a menekülteket.