Az évtized csalása tette tönkre a Juventust

- HORIZONTAL
Juventus' forward David Trezeguet celebrates at the end of the soccer match against Arezzo during the Italian Serie B championship at Arezzo 's stadium 19 May 2007. Juventus defeated Arezzo 5-1 and won the championship three weeks before the end. Next year Juventus will play in the Serie A championship. AFP PHOTO / VINCENZO PINTO
Vágólapra másolva!
A 2000-es évek elején brutálisan erős volt az olasz foci, a Juventus pedig ebből a mezőnyből is kiemelkedett. A torinóiak a pályán kívül is akkorára nőttek, hogy a nagy riválisoknak létfontosságú lehetett megtörni a Juve uralmát, amelyet a klub néhol a törvényes kereteken átlépve is igyekezett fenntartani. A napokban, a legfelsőbb bíróság ítéletével lezárult a 2006-ban kirobbant calciopolibotrány – most már tisztán látni, mi, hogyan és miért történt az évtized futballsvindlijében.

2006 májusában a Juventus játékosai éppen a klub 28. bajnoki címét ünnepelték, amikor Stefano Palazzi, az olasz futballszövetségnek (FIGC) is dolgozó ügyész elindította a calciopoli néven elhíresült, 2015 márciusában lezárt bohózatot.

Palazzi kijelentette, a Juventus bajnoki címével zárult 2004-05-ös és 2005-06-os olasz bajnokságot manipulálták, ezért a torinóiakat "a Serie B-nél alacsonyabb osztályig kell visszasorolni", a Fiorentinát és a Laziót a másodosztályba kell száműzni, és el kell venni a Juve mindkét bajnoki címét. Mindössze néhány héttel a 2006-os világbajnokság előtt az olasz futball hasonló helyzetbe került, mint az 1982-es vébé előtt.

Lehallgatott beszélgetésekből indult a botrány

Palazziék bizonyítékai a Juventus sportigazgatója, Luciano Moggi lehallgatott telefonbeszélgetései voltak. A poloskákat azért helyezték el, mert felvetődött a gyanú, hogy Moggi GEA World nevű játékosügynökségénél illegális tevékenység folyt. A lehallgatások során pedig kiderült, hogy Moggi gyakran beszél telefonon Paolo Bergamóval, a Serie A bíróküldését felügyelő vezetőjével.

A klubigazgató Antonio Giraudo, Fabio Capello edző, Andrea Agneli alelnök és Luciano Moggi sportigazgató egy BL-meccs előtt. Forrás: AFP/Paco Serinelli

A Juventus játékosai úgy utaztak el a németországi vébére, hogy nem tudták, mi vár rájuk, amikor visszatérnek a klubjukhoz. A szövetségnek két hónapja volt, hogy lefolytassa a vizsgálatot, hiszen egyrészt a következő Serie A-idényt, annak résztvevőit, másrészt az olasz csapatok európai kupaszezonját is érintette a vizsgálat végeredménye. Az UEFA azzal fenyegetőzött, hogy ha nem lesz meg az ítélet július 25-ig, egy évre kizárja az olasz csapatokat a kupákból.

De ki vezesse a vizsgálatot?

Kellett tehát egy ember, aki lefolytatja a vizsgálatot, de nem volt könnyű olyat találni, aki ne lett volna érintett valamilyen formában. A szövetség végül egy Guido Rossi nevű sztárügyvédet jelölt ki, aki ugyan az Inter elnökségi tagja volt Massimo Moratti elnök közeli barátjaként, de akkor még mindenki azt gondolta, a milánóiaknak semmi közük az ügyhöz, így nem tűnt fontosnak a pozíciója.

A lehallgatott beszélgetések nyomán került képbe a Fiorentina és a Lazio, majd néhány nappal később a Milan és a Reggina, végül a Juvéval kiegészülve ez az öt klub állt a nápolyi bíróság elé. Az idő szűke miatt elképesztő módszerekkel folyt az eljárás, például a lehallgatott beszélgetéseket nem játszották le a bíróságon, az ügyész csak felolvasta azokat a részleteket, amelyek szerinte terhelőek voltak a klubokra nézve.

Silvio Berlusconi Moggit átkozza a csalásokért Forrás: AFP/Andreas Solaro


A Gazzetta dello Sport nevű lap is sok részletet közölt a lehallgatási jegyzőkönyvekből, ezek rendre a Juventusra nézve voltak terhelőek. Akkor még senki sem foglalkozott vele, hogy a gyanúsan jól értesült, milánói székhelyű újság egyik tulajdonosa az Inter alelnöke.

Pedig az Inter bennfentességét már akkor lehetett sejteni, amikor 2006 márciusában, tehát a botrány kirobbanása előtt Roberto Mancini, a csapat akkori vezetőedzője egy tévéadásban kikotyogta, hogy Moggi hamarosan bíróság elé fog kerülni. Az Internél már ekkor pontosan tudhattak a lehallgatásokról, mert később kiderült, a játékosoknak szóltak, hogy nem kell idegeskedniük, a bajnoki cím az övék lesz, mert "hamarosan valami nagy dolog fog történni". És tényleg.

Állandóan nyavalyogtak a bírók miatt

A lehallgatott beszélgetések mellett jöttek a tanúk is, játékvezetők és a bíróküldést felügyelő személyek meséltek arról, hogy valóban sokszor felhívták őket a klubok vezetői, és nemcsak azok, akik a vádlottak padján ülnek, hanem például a legtöbbször maga Massimo Moratti, az Inter elnöke. "Akkoriban sohasem nyertek, és állandóan nyavalyogtak nekem a telefonban a bírók miatt" – mondta Bergamo. Guido Rossi erre a tárgyaláson rendszerint csak annyit mondott, ennek az eljárásnak nem témája az Inter.

A klubokra kirótt büntetések

Juventus: Kizárás a Serie B-be, a 2004-05-ös és a 2005-06-os bajnoki cím elvétele, három zárt kapus meccs, 9 pont levonás a 2006-07-es Serie B-szezonban.

Milan: 8 pont levonás a 2006-07-es Serie A-szezonban, 30 pont levonás a 2005-06-os Serie A-szezonban, egy zárt kapus meccs.

Fiorentina: 15 pont levonás a 2006-07-es Serie A-szezonban, kizárás a 2006-07-es Bajnokok Ligája-szezonból, két zárt kapus meccs.

Lazio: 3 pont levonás a 2006-07-es Serie A-szezonban, kizárás a 2006-07-es UEFA-kupa-szezonból, két zárt kapus meccs.

Reggina: 11 pont levonás a 2006-07-es Serie A-szezonban, pénzbüntetés, az elnök eltiltása

A szövetség szabályzata szerint a bíróküldés manipulálásának kísérlete egyes szintű kihágás, pénzbüntetéssel büntethető. A bírókra való nyomásgyakorlás már kettes szintű, esetleg adható érte pontlevonás vagy átigazolási időszakból való kizárás. Ahhoz, hogy egy csapatot kizárjanak a Serie A-ból, hatos szintű bűnöket, konkrétan csalást (bundázást) kell elkövetni. Márpedig a calciopoli alatt nemhogy bűnösnek nem találtak senkit ilyen súlyú vádakban, de nem is vádoltak vele senkit.

Roberto Mancini, az Inter edzője a tanúk padján Forrás: AFP/Roberto Salomone


Moggi valóban sokszor beszélt a bíróküldést felügyelő Bergamóval, és ugyanígy tettek a 2004/05-ben a kiesés elől menekülő Della Valle testvérek Firenzében, vagy a Lazio vezetősége. A Milannak egyenesen alkalmazottja volt, aki a bíróügyeket intézte, ráadásul Leonardo Meani egy lehallgatott beszélgetésen meg is fenyegetett egy partjelzőt azzal, hogy "be lesz törve a feje". De az utóbbit leszámítva ezek egyes szintű kihágások, Palazzi mégis az összes érintett csapat kizárását követelte.

A bűnös feje a porba hull

Amikor hírét vette, hogy ebből akár kizárás is lehet (ráadásul a Milan visszaesőként, az 1980-as Totonero-botrány miatt, a Serie C-be került volna), Silvio Berlusconi is színre lépett. A Mediaset sajtóbirodalom és a Milan tulajdonosa közölte, ha a klubját kizárják, egyetlen Serie A-csapat sem kapja meg a tévéközvetítésekért járó pénzeket. Közben a Fiorentina és a Lazio vezetősége is Moggiékra vallott, így már senki nem lepődött meg a jogerős ítéleten.

A Milantól levontak 30 pontot, amivel még pont elindulhatott szeptemberben a Bajnokok Ligájában (és meg is nyerte a szezon végén), a Fiorentinát kizárták a BL-ből, a Laziót az UEFA-kupából, meg kaptak néhány zárt kapus meccset. A Juventus lett a calciopoli egyetlen igazi bűnöse: a klubot kizárták a Serie A-ból, elvették két bajnoki címét (az egyiket megkapta az Inter, a másikat visszavonták), azaz gazdaságilag, morálisan és sportszakmailag is romba döntötték a világ egyik legnagyobb futballklubját.

Ezt a Napoli-Juvét már a B-ben játszották (1-1 lett, Bogliacino gólját Del Piero egyenlítette ki) Forrás: AFP


Mivel a Juve vezetősége a botrány kirobbanásakor azonnal lemondott, új elnökséget kellett választani, a rutintalan Giovanni Cobolli Gigli, Jean Claude Blanc és Alessio Secco azonban nem volt Juve-kaliberű sportvezető. Próbáltak tiltakozni, nemzetközi perrel fenyegetőztek, de mivel ez az összes olasz csapat azonnali kizárását jelentette volna az európai kupákból, meggyőzték őket, hogy fogadják el az ítéletet.

Színre lép a calciopoli igazi győztese

A Juve egyszerre a legnépszerűbb és a leggyűlöltebb klub is Olaszországban, nem csoda, hogy az ellenfelek kárörvendve nézték, amint a calcipolit megelőző öt évből négy bajnoki címet szerző Juvéból fejvesztve menekülnek a játékosok: Ibrahimovic, Vieira, Cannavaro, Thuram, Zambrotta, Emerson és még jó néhány játékos választott másik klubot, hogy ne kelljen a Serie B-ben szerepelnie.

Guido Rossi ezután megkapta a lehallgatások során a hatóságokkal együttműködő Telekom Italia vezérigazgatói posztját. A vállalat (és mellette az Inter főszponzora, a Pirelli) egyik tulajdonosa nem más, mint Marco Tronchetti Provera, Massimo Moratti bizalmas barátja.

Guido Rossi a Telekom Italiánál történő bemutatásakor Forrás: AFP/Andreas Solaro


Végül az összes lehallgatott beszélgetés nyilvánosságra került, és elindulhatott egy új vizsgálat. Rögtön kiderült, hogy az Inter azóta elhunyt legendás sportigazgatója, Giacinto Facchetti bírókat rendelt Bergamótól az Inter meccseire, sőt még ennél is tovább ment: néhány beszélgetés a hatos szintű bűncselekmények, azaz a sportcsalás kategóriájába esett.

Egy már csalásnak minősülő eset

Palazzi többek között arra a hangfelvételre utalt, amelyből kiderült: a Cagliari-Internazionale (2005. május 12.) kupaelődöntő első mérkőzése előtt Facchetti lement az öltözőbe a mérkőzést vezető Paolo Bertini játékvezetőhöz, és finoman megjegyezte, hogy az Internek eddig 12 mérkőzést vezetett, a mérleg pedig négy győzelem, négy döntetlen és négy vereség. "Ez nem túl jó statisztika, ugye?" – jegyezte meg a milánóiak első embere. Mindez onnan tudható, hogy Bertini a meccs után szólt erről a főnökének, Bergamónak, és a beszélgetésüket rögzítették. Érdekesség, hogy a találkozó előtt pedig Bergamóval beszélt Facchetti, és neki is megemlítette, hogy "Bertinivel nem túl jó a mérlegünk", mire Bergamo azt válaszolta: "a fenébe is, meglesz az ötödik győzelem!". Facchetti erre úgy reagált, hogy Bertininek tudnia kell: fontos szerep vár rá a meccsen. A beszélgetés vége az igazán árulkodó, Bergamo azt mondja Bertiniről, hogy "okos fiú, tudja, mit kell tennie. Egy picit keményfejű, de végül megértette a lényeget. Jobb később, mint soha." Az összecsapás 1-1-es döntetlennel zárult. "Úgy látszik, az Internek idén mindenképpen nyernie kell valamit. Nem tudom, van-e bármi értelme elutaznunk a visszavágóra" – mondta a Cagliari elnöke a lefújás után.

De a Juventus által kezdeményezett vizsgálat lassan haladt, az Inter pedig olyan dominanciára tett szert a bajnokságban, mint korábban soha. Olyan világverő csapata lett, amilyet a becsvágyó elnök, Massimo Moratti mindig is akart: az ajándékba kapott scudettóval együtt négy bajnoki címet szerzett zsinórban, 2010-ben pedig triplázott, a scudetto mellett az Olasz Kupát és a Bajnokok Ligáját is a José Mourinho által irányított csapat nyerte.

BastA, azaz Elég - a Juventus játékosai a feljutást ünneplik Forrás: AFP/Vincenzo Pinto


2011-ben aztán lezárult az összes bizonyítékra kiterjedő, részletes vizsgálat, és a 2006-ban még a Juve kizárását kezdeményező Stefano Palazzi kijelentette, hiba volt kizárni a Juventust, hiszen sportcsalásra utaló bizonyítékokat kizárólag az Inter, a Milan és a Livorno esetében tártak fel.

Stabil kapcsolat a bírók főnökével

"Facchetti magatartása arra irányult, hogy az Internazionalét előnybe hozza a bíróküldésre vonatkozó – a semlegességet, a pártatlanságot és a függetlenséget mint a játékvezetői működés alapelveinek érvényesülését biztosító – szabályok megszegésével" – áll a Palazzi-jelentésben, amely aztán hosszú oldalakon keresztül fejti ki, hogy pontosan mit is tett az Inter 2006 őszén elhunyt sportigazgatója. Fachetti és Paolo Bergamo, valamint a partjelzők kijelölésének feladatát ellátó Pierluigi Pairetto viszonyát "jól működő, stabil kapcsolatként" jellemzi, amely lehetővé tette, hogy Fachetti arról is egyeztessen, melyik bíró és partjelző kerüljön bele az aktuális fordulókra kiválaszthatók körébe.

Minden elévült

A büntetés? Nos, Giacinto Facchetti 2006 szeptemberében elhunyt, de az ügy egyébként is elévült már, így el sem juthatott a tárgyalóteremig. A szövetség nem hajlandó visszaadni a Juvénak az elvett bajnoki címeket, csak akkori elnöke, Giancarlo Abete mormogott valamit a bajsza alatt, hogy "sportszerű tett volna az Intertől, ha legalább az ajándékba kapott scudettót visszaadná a Juventusnak". Ehelyett Moratti "aljas támadásról" beszél, és fenntartja, hogy az Inter pusztán áldozata volt a calciopolinak.

A Juventus természetesen nem hagyja annyiban a dolgot, az újra egy Agnelli (Andrea) irányítása alá kerülő klub belengette, hogy nem csak a két elvett scudettóra hajt, hanem 444 millió eurós kártérítést is követel a szövetségtől az igazságtalanul elvett évekért.

"Soha nem csaltam el bajnokságot, és soha nem jártam a B-ben" - így üdvözölte az Inter-tábor a Juventust Forrás: © Christian Santi / Kinesmilano/© Christian Santi / Kinesmilano


A legfelsőbb bíróság (Corte di Cassazzione) március 24-ei ítéletét már a fenti tények ismeretében kell értelmezni. Moggit felmentették a csalás, azaz a bundázás vádja alól, amely miatt 2006-ban az ezzel meg sem vádolt Juventust kizárták. Miután a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy nem voltak befolyásolt eredményű meccsek, felmentette az összes ügyben résztvevő bírót is, kivéve Massimo de Santist, aki vádalkut kötött, és 10 hónapot kapott.

Ugyanakkor Moggi és egykori kollégája, Giraudo ellen nem ejtették a bűnszervezetben elkövetett cselekmények vádját, de a bűncselekmények elévültek, így nem kell börtönbe vonulniuk. Tegyük hozzá, ha ezt a vádat is ejtik, a Juventus biztosan megnyerné volna a szövetség elleni 444 milliós kártérítési pert, és a FIGC abban a pillanatban csődbe megy. Nem csoda, hogy Carlo Tavecchio jelenlegi szövetségi elnök megkönnyebbülten közölte, elődeik "súlyos bűnöket követtek el, az elévülés miatt azonban nekünk csak annyi a feladatunk, hogy ügyeljünk rá, a jövőben ilyesmi nem fordulhasson elő."

Nem ártatlan a Juve, de ennyire nem is bűnös

Arról persze szó sincs, hogy Moggi ártatlan lenne, aki a törvényes keretektől néha igen messze elkalandozott, de aki ismeri az olasz futballklubok tulajdonosi és vezetői körének pedigréjét, az pontosan tudja, hogy a nagy csapatokat arrafelé így szokták felépíteni. Lásd még: Adriano Galliani, Massimo Moratti. És Carlo Gambino.

Mogginak volt vaj a fején

"Az Inter azért nem nyert, mert alkalmatlan idióták vezették. Nem én vettem meg Vampetát, Taribo Westet és Hakan Sükürt…" – mondta Moggi a legfelsőbb bíróság ítélete után. De hogy Mogginak volt vaj a fején, az azért nem kérdés. A GEA Worldön keresztül igazolt játékosok ügyei hemzsegtek a szabálytalanságoktól, a cég könyvelését is meghamisították, svájci és liechtensteini telefonokról hívogatta a játékvezetőket. Állítólag bezárta Gianluca Paparesta játékvezetőt a Reggina stadionjának vécéjébe, amiért első körben emberrablással vádolták. Annyi bizonyos, hogy Paparesta a stadion biztonsági kamerájának tanúsága szerint időben elhagyta a stadiont, és a lehallgatásokból kiderült, másnap felhívta Moggit, hogy elnézést kérjen tőle (látványos hibákat vétett a Juve vereségével zárult meccsen), mire Moggi csak annyit mondott, "Nincs mit mondanom magának", és letette a kagylót.

A klub azóta újra erős, de van miért jóvátételt kérnie: a kétes bizonyítékok alapján kirútt aránytalanul súlyos büntetés következményeit öt évébe telt lerázni magáról, a brand pedig akkora ütést kapott nemzetközi szinten, hogy a kiheverése egy évtizedbe is beletelhet.

Köszönet dr. Sarkadi Zoltánnak a jogértelmezésben és a fordításban nyújtott segítségéért.