Vágólapra másolva!
A Dzsudzsák Balázzsal a kezdőcsapatban felálló Dinamo Moszkva hazai pályán 3-1-re legyőzte az Anderlechtet a labdarúgó Európa Ligában a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharc visszavágóján, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé. Kiesett viszont Gulácsi Péter Salzburgja és Megyeri Balázs Olimpiakosza a Villarreallal, illetve Dnyipróval szemben. A Liverpool büntetőkkel bukott el a Besiktas otthonában, míg a Roma botrányos meccsen múlta felül a Feyenoordot.

A Dinamo ellen az Anderlecht jutott vezetéshez, és a moszkvai egyenlítés után is egészen a 64. percig továbbjutásra állt. Ekkor vezetett először a Dinamo, majd végül Kuranyi a 95. percben tette simává a sikert. Dzsudzsákot a 68. percben cseréltek le.

Büntetőkkel bukott el a Liverpool

A Besiktas hazai pályán 1-0-s végeredményt követően büntetőkkel jutott tovább a Liverpool ellen. A 11-es párbaj során a török együttesből senki nem hibázott, míg a liverpooliaktól az utolsó sorozatban Dejan Lovren vétett.

Az AS Roma botrányokkal teli összecsapáson 2-1-re nyert, és harcolta ki a továbbjutást a Feyenoord otthonában. Már a találkozó előtt 22 embert vett őrizetbe a rendőrség, 17 rotterdami drukkert és öt vendég szurkolót. A mérkőzést először a 38. percben kellett félbeszakítania a játékvezetőnek, mivel a hazai fanatikusok több felfújható óriás banánt vittek magukkal a stadionba, ezek közül egyet pedig Gervinho, a rómaiak színes bőrű elefántcsontparti támadója felé dobtak.

Épp Gervinho gólja döntött

Még ennél is súlyosabb rendbontás tört ki a fordulást követően: az 54. percben a játékvezető azonnali piros lappal kiállította a hazaiaktól Mitchell Te Vredét, a szurkolók pedig mindenféle kezük ügyébe került tárgyat a pályára dobtak. A bíró ekkor félbeszakította a találkozót, amely végül több mint húsz perc után folytatódhatott. A győztes gólt a vendégektől éppen Gervinho szerezte.

Kiesett a Celtic és a Tottenham: a skótokat az Inter, az angolokat a Fiorentina búcsúztatta.

Európa Liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók:
Everton (angol)-Young Boys (svájci) 3-1 (3-1)
Továbbjutott: az Everton, kettős győzelemmel, 7-2-es összesítéssel

Athletic Bilbao (spanyol)-Torino (olasz) 2-3 (1-2)
tj: a Torino, 5-4-es összesítéssel.

Sporting Lisboa (portugál)-VfL Wolfsburg (német) 0-0
tj: a VfL Wolfsburg, 2-0-ás összesítéssel.

FC Bruges (belga)-Aalborg (dán) 3-0 (1-0)
tj: az FC Bruges, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

Olimpiakosz (görög)-Dnyipro (ukrán) 2-2 (1-1)
tj: a Dnyipro, 4-2-es összesítéssel.

Napoli (olasz)-Trabzonspor (török) 1-0 (1-0)
tj: a Napoli, kettős győzelemmel, 5-0-ás összesítéssel.

Feyenoord (holland)-AS Roma (olasz) 1-2 (0-1)
tj: az AS Roma, 3-2-es összesítéssel.

Besiktas (török)-FC Liverpool (angol) 1-0 (0-0, 1-0, 1-0) - 11-esekkel: 5-4
tj: a Besiktas, 1-1-es összesítéssel, büntetőkkel.

Dinamo Moszkva (orosz)-RSC Anderlecht (belga) 3-1 (0-1)
továbbjutott: a Dinamo Moszkva, 3-1-es összesítéssel.

0-1

1-1

2-1

3-1

Zenit (orosz)-PSV Eindhoven (holland) 3-0 (1-0)
tj: a Zenit, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

Borussia Mönchengladbach (német)-Sevilla (spanyol) 2-3 (2-2)
tj: a Sevilla, kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

Legia Warszawa (lengyel)-Ajax Amsterdam (holland) 0-3 (0-3)
tj: az Ajax Amsterdam kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

Dinamo Kijev (ukrán)-Guingamp (francia) 3-1 (1-0)
tj: a Dinamo Kijev, 4-3-as összesítéssel.

Salzburg (osztrák)-Villarreal (spanyol) 1-3 (1-1)
tj: a Villarreal kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

Fiorentina (olasz)-Tottenham Hotspur (angol) 2-0 (0-0)
tj: a Fiorentina 3-1-es összesítéssel.

Internazionale (olasz)-Celtic Glasgow (skót) 1-0 (0-0)
tj: az Internazionale 4-3-as összesítéssel.