Vágólapra másolva!

Rejtélyes dolgok történtek egy magyar focimeccsen

Magyar és lengyel barátságos meccsekkel kaszált milliókat egy fogadó, aki 50 euróra (15 400 forint) 45 ezer eurót (13,8 millió forint) nyert.

A Soroksár-Vác és az Olimpia Grudziadz-Olimpia Elblag mérkőzést játszották meg, mindkettőt úgy, hogy a szünetben a vendégek vezetnek, a végén a hazaiak nyernek - írja a Blikk. A két találkozó külön-külön 30-szoros pénzzel kecsegtetett, kötésben 900-szorossal. Mindkét összecsapáson a házigazdák 2-1-es vesztésre álltak a félidőben, de a végén 3-2-es hazai győzelem lett a vége.

"Nem gondolnám, hogy csaltak volna a mérkőzésen. Voltak kimondottan kemény összecsapások. A Vác vezető gólja a 45. percben, épp a lefújás előtt született. Nem hinném, ha bárkik a pályán az említett tippre játszottak volna, akkor az utolsó pillanatig várnak vele" - mondta a Blikknek Szűcs Mihály, a másodosztályú Soroksár szakmai igazgatója.

Ellökte a védőjét?

A Soroksár-Vác találkozón a hazai vezetés után a váciak vitatható büntetőből egyenlítettek (a lentebbi videón 1.30-nál), és a 2-1-es vezetésüket eredményező találat is szerencsés volt, a mérkőzésről készült videón látni, a labdára kirohanó kapus, Holczer Ádám ellöki védőtársát, a vendégek támadója pedig az üres kapuba lő (1.40-nél).

"Törökországban elszoktunk a műfűtől, ennél a gólnál a granulátumon megcsúszott a labda, s ez megzavarta kapusunkat. Az ilyen szerencsétlen eset benne van a futballban" – tette hozzá Szűcs.

A váciak edzője, Csank János nem látta jelét a bundának, de azért furcsaságokat ő is észlelt. "Valóban komikus volt a második találatunk, de ez benne van a fociban. Ugyanakkor felháborító, hogy fogadni lehet az edzőmeccseinkre is, és gyakran látni olyanokat a nézőtéren, akik telefonon beszámolnak a történésekről, de nem tudjuk, kinek" – mondta az egykori szövetségi kapitány.

Szavazzon!

Ön szerint bundameccs volt a Soroksár-Vác?