Vágólapra másolva!
Nem vehet részt a 2017-es és a 2019-es Afrika Kupán Marokkó labdarúgó-válogatottja, mert az észak-afrikai ország visszalépett az idei torna megrendezésétől.

A kontinentális szövetség (CAF) pénteken úgy foglalt állást: nem fogadja el, hogy a marokkói szövetség vis maiorra, azaz kényszerítő körülményre, elháríthatatlan akadályra hivatkozott.

Az idei torna eredeti házigazdája a nyugat-afrikai ebolajárvány miatt előbb halasztást kért, majd november elején lemondta a rendezést. A CAS három nappal később kizárta Marokkót az idei tornáról, egyúttal jelezte, hogy további büntetésre számíthat.

És még 10 millió

A pénteki ülésen a következő két Afrika Kupára vonatkozó eltiltás mellett egymillió dolláros (267 millió forint) bírságot is kiszabott az afrikai szövetség a marokkóiakra, akiktől emellett kilencmillió dolláros kártérítést is követel. A vasárnapig tartó Afrika Kupa rendezési jogát november közepén Egyenlítői-Guinea nyerte e