Vágólapra másolva!

100 dolláros büntetés az Afrika-kupa rendezőjének

A házigazda Egyenlítői-Guinea labdarúgó-szövetsége 100 ezer dolláros pénzbüntetést kapott a csütörtökön botrányos körülmények között véget ért elődöntő miatt.

A kontinentális szövetség közlése szerint 36 ember sérült meg a rendbontások során, közülük 14-et kellett kórházba szállítani. Mellékbüntetésként a hazai szövetség köteles állni a sérültek kezelési költségét.

A csütörtöki meccs, amelyen Ghána 3-0-ra legyőzte a hazaiak csapatát, a 83. percben félbeszakadt, mivel ghánai szurkolók jelentek meg az egyik kapu mögött. Mint kiderült, biztonságuk érdekében kellett elhagyniuk szektorukat. Az alapvonal mögött több százan ácsorogtak, miközben a lelátóról különböző tárgyakkal dobálták őket.

Aztán a rendfenntartók közbeavatkozása nyomán lassan kiürült az a lelátórész, ahol az incidensek történtek, a ghánai drukkereket pedig biztonságba helyezték. Mintegy negyven perc elteltével folytatódott a mérkőzés, majd a játékvezető három perc múlva váratlanul lefújta az összecsapást. A találkozó után a stadionon kívül is folytatódott a rendbontás.