Vágólapra másolva!
Húsz büntető után dőlt el a továbbjutás a West Ham és az Everton párharcában az FA-kupa 3. fordulójában.

A második félidő elején úgy tűnt, a West Ham simán továbbjuthat, mivel pár perccel Valencia vezetőgólja után McGeadyt a második sárga lapja miatt kiszórta a bíró. Az Everton azonban egyenlíteni tudott, Mirallas mesésen csavart a rövid sarokba szabadrúgásból, így jöhetett a hosszabbítás.

Mindössze hét perc telt el a ráadásból, amikor megint Mirallas villant, óriási szólót vágott ki, és beadása után Lukakunak csak az üres kapuba kellett passzolnia. A West Ham a 113. percben válaszolt, amikor egy szöglet után lefejelt labdát Carlton Cole közelről pofozott a hálóba. Jöhettek a büntetők, az első öt rúgó közül az Everton oldaláról Naismith, a hazaiaktól Downing hibázott, így folytatódott a párbaj.

A tizedik körben az Everton kapusa, Robles nagy erővel a lécre bombázott, kollégája, Adrian viszont a jobb alsóba gurított, így a West Ham került a 4. fordulóba, ahol a Bristol City lesz az ellenfele.

Egy másik párosításban is büntetőkre került sor, de a Wolverhampton-Fulham párharcban ehhez az is kellett, hogy a 120. percben a vendégektől McCormack értékesítsen egy tizenegyest. A Fulham-játékosok aztán a büntetőpárbajban sem hibáztak, Doherty, a Wolves második rúgója viszont igen, így a Fulham ment tovább.

FA-kupa, 3. forduló, újrajátszás:
West Ham United - Everton 2-2 (0-0, 1-1, 1-2) - 11-esekkel: 9-8
gól: E. Valencia (51.), C. Cole (113.), illetve Mirallas (82.), Lukaku (97.)
kiállítva: McGeady (56., Everton)

Wolverhampton (II. osztályú) - Fulham (II.) 3-3 (0-1, 2-2, 2-2) - 11-esekkel: 3-5
gól: Edwards (71., 109.), van La Parra (109.), illetve Woodrow (27., 76.), McCormack (120., 11-esből)

Bristol City (III.) - Doncaster (III.) 2-0 (1-0)
gól: Emmanuel-Thomas (36., 79.)

Chesterfield (III.) - Scunthorpe (III.) 2-0 (0-0, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után
gól: Clucas (105., 116.)