Vágólapra másolva!
A Hoffenheim 5-0-ra győzött a Hertha otthonában a Bundesliga 17. fordulójában. Szalai Ádám nem állt be a vendégekhez.

A Hertha sorsa az első félidő közepén pecsételődött meg, amikor rövid időn belül két gólt is szerzett a Hoffenheim, és a hazai védő, Brooks mindkettőben főszereplő volt. Előbb Volland bal oldali beadása után szerencsétlen mozdulattla vette be saját kapuját,

majd két perccel később egy ügyetlen labdalevétel után Schipplockkal szemben szabálytalankodott, a büntetőt pedig Salihovic bevágta.

Még az első féldő vége előtt jött a harmadik csapás, Schulz és Beck ütközése után a bíró úgy ítélte meg, hogy előbbi szabálytalan volt - nem biztos, hogy jó döntés volt -, az újabb tizenegyest Salihovic megint bevágta, Kraft kapus mozdulni sem tudott.

A Hertha átállt ugyan háromcsatáros játékra, de inkább a hátsó alakzatot kellett volna megerősíteni, aminek gyengeségét Firmino kétszer is kihasználta, előbb Schipplockkal,

majd Rudyval rúgatott gólt.

Az őszi idény utolsó meccsén a Freiburg Frantz pontos érkezése és Kempf bombafejese révén 2-0-ra vezetett a Hannover ellen - egészen a 83. percig. Akkor Bittencourt maradt üresen a hosszú oldalon, amit ki is használt, majd a 93. percben jött a dráma, egy hazagurított labdát a Freiburg kapusa, Bürki odapasszolt Joselunak, aki köszönte szépen, és egyenlített.

A Hannover pontszerzése azt jelenti, hogy a Freiburg maradt a tabella alján, igaz, a Dortmund csak kevésbé rossz gólkülönbsége miatt kerülte el azt a szégyent, hogy az utolsó helyen teleljen.

Bundesliga, 17. forduló:
Hertha - Hoffenheim 0-5 (0-3)
gól: Brooks (23., öngól) Salihovic (26., 39., mindkettő 11-es), Schipplock (74.), Rudy (84.)

Freiburg - Hannover 2-2 (1-0)
gól: Frantz (45.), Kempf (81,), illetve Bittencourt (83.), Joselu (93.)

Az állás:
1. Bayern München 17 41-4 45 pont
2. VfL Wolfsburg 17 33-17 34
3. Bayer Leverkusen 17 28-20 28
4. Bor. Mönchengladbach 17 25-16 27
5. FC Schalke 04 17 28-21 27
6. FC Augsburg 17 22-21 27
7. 1899 Hoffenheim 17 29-25 26
8. Hannover 96 17 21-26 24
9. Eintracht Frankfurt 17 34-34 23
10. SC Paderborn 17 21-26 19
11. 1. FC Köln 17 17-23 19
12. FSV Mainz 05 17 19-23 18
13. Hertha BSC 17 24-35 18
14. Hamburger SV 17 9-19 17
15. VfB Stuttgart 17 20-32 17
16. Werder Bremen 17 26-39 17
17. Borussia Dortmund 17 18-26 15
18. SC Freiburg 17 17-25 15