India hihetetlen ország - volt liverpooli BL-győztes az Origónak

Luis Garcia Mumbai City
Luis Garcia Mumbai City
Vágólapra másolva!
Luis Garcia is azon sztárok egyike, akik úgy döntöttek, 30 fölött hozzásegítik az indiaiakat ahhoz, hogy felfuttassák az Indian Super League-et. A Liverpool korábbi BL-győztese a Mumbai-Kolkata bajnoki után adott röpinterjút az Origónak.

Vége a meccsnek, a Mumbai 2-1-re nyert, úgy, hogy a végén egy gólt - jogosan - les miatt nem adott meg a bíró, ezzel veszélybe került a vendégek elődöntős részvétele. Pedig a kolkataiak 20-szoros spanyol válogatottja, a 36 éves Luis Garcia jól játszott, a korábbi csatár most már játékszervezőként igyekszik segíteni jelenlegi csapatán, a Kolkotán.

A vasárnapi bajnokinak már fél órája vége, de a mumbai szurkolók még ünneplik a győzelmet, a kolkataiak lassan útra kelnek, messze még az otthon, 2000 kilométert kell utazniuk hazáig.

Találkozás a sztárokkal

Az Origo tudósítója a remek 55 ezres stadion gyepén, a vonalon kívül vághat át az interjúzónába, ahol nem ám a nevenincs játékosokkal lehet beszélni, hanem a legjobbakkal. A mumbai győztes gólt szerző Manuel Friedrich az osztrák médiának nyilakozik, majd érkezik a vendégek legnagyobb csillaga, Luis Garcia.

Forrás: Sandeep Shetty/ Isl/ Sportzpics

(A Mumbai-Kolkatáról írt riportunkat itt olvashatja.)

Először arról kérdezzük, hogy meddig juthat az indiai focibajnokság, amelytől azt várják, hogy felvegye a versenyt népszerűségben a krikettel. "Szerintem ez még csak a kezdet, de már most is úgy látom, hogy nagyon jó irányba halad a liga. Az indiai emberek már a kezdetektől nagyon lelkesek és tetszik nekik, amit látnak, de a következő pár évben a mostaninál is sokkal komolyabb bajnoksággá válhat az itteni, ha olyan ütemben fejlődik, mint eddig."

India minden igényt kielégít

Megtapasztaltuk, hogy az indiai drukkerek mennyire odateszik magukat a meccs során, akár egy közepes felszabadításnál is úgy ünnepelnek, mintha győztes gólt szerzett volna a csapatuk. A fanatikusokkal Garcia is nagyon elégedett. "Az emberek nagyon jól bánnak velünk, a hangulatra semmi panaszunk nem lehet, és a létesítmények is minden igényt kielégítenek."

Készségesen nyilatkozott Forrás: Juha Pál/Origo

Mumbaiban ezúttal nem volt telt ház (az 55 ezres arénában 24 ezren voltak kinn), de ennek a City zsinórban elszenvedett három veresége volt az oka. "Nem könnyű megtölteni ezeket az 50-60 ezres stadionokat, de mégis, a helyiek képesek nagyon jó hangulatot teremteni bennük" - magyarázza Garcia, amivel csak egyet tudunk érteni, hiszen a kolkataiak pár százan is úgy ünnepelték a csapat egyenlítő gólját, hogy sok európai csapat hazai pályán nem tapasztal hasonlót.

"Nyugodt szívvel ajánlalám bármelyik ismerősömnek, hogy ide igazoljon, mivel India hihetetlen ország. Persze egy európai számára furcsa lehet, hogy milyen rövid az itteni bajnokság (októberben kezdődött, és decemberben már véget is ér), de én nagyon élvezem" - tette hozzá Garcia, akit a fantomgóljáról már nem kérdeztük, megtette ezt már helyettünk más.

Mindenki a fantomgólról kérdezi

"Ha minden egyes kérdésért kapnék egy pennyt, milliárdos lennék" - mondta korábban arról a gólról, amellyel a Liverpool 2005-ben kiejtette a Chelsea-t a BL elődöntőjéből. Persze hozzátette, hogy szerinte nem fantomgól volt ez - mint ahogyan José Mourinho nevezte -, mivel szerinte túlment a labda a gólvonalon.

Garcia népszerűségéről sokat elmond a mumbai Liverpool-drukkerek drapériája, amelyen az olvasható, hogy "Luis király a városunkban van".

Forrás: Sandeep Shetty/ Isl/ Sportzpics

A Kolkota közben 1-1-re végzett a Goával, és harmadik helyen bejutott az indiai rájátszásba, így Garciáéknak megmaradt az esélyük arra, hogy megnyerjék az első indiai focibajnokságot.