Vágólapra másolva!
A két veronai élcsapat közül a Hellas Veronának szorít Marina Saia, román playmate, aki nagyon kedveli a világbajnok csatár Luca Tonit, de bevallotta, sohasem volt még futballista pasija.

2011 áprilisában az olasz Playboyban tűnt fel Marina Saia, a veronai egyetemen kommunikáció szakon diplomázott, öt nyelven beszélő, 1988-as születésű román modellel a Calcionews24.com készített interjút.

Marina elmondta, szereti a futballt, és miután Veronában él, a város két élcsapata közül a Hellas Verona sikereiért szorít.

"Tudom, hogy a Chievóval ellentétben ez a csapat volt már olasz bajnok, és tavaly hosszú évek kitartó és kemény munkája után ismét sikereket adott a drukkereknek" - nyilatkozta, célozva arra, hogy a csapat a Serie A 10. helyén végzett, és hazai pályán a Milan, illetve a lazio legyőzése mellett 2-2-es döntetlent játszott a bajnok Juventusszal.

"Személyes kedvencem Luca Toni, akit személyesen is ismerek, igazi profi" - mondta, majd a portál kérdésére válaszolva elárulta, még sohasem járt futballistával. "Számomra egy férfi nem a fizikai paraméterei alapján érdekes, hanem az éles esze, a vibráló személyisége miatt, amellyel képes megdönteni és új szabályok szerint felépíteni a világot."