Vágólapra másolva!
Az AS Roma meglepetésre hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Sassuolo együttesével az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szombati mérkőzésen.

Mivel a Juventus pénteken csak ikszelt a Fiorentina otthonában, a Roma hatalmas lehetőséget kapott, hogy a Sassuolo elleni győzelemmel egy pontra csökkentse hátrányát a tabellán.

Ehhez képest a hazai csapat elég hamar elkaszálta magát, kezdődött azzal, hogy a 15. percben De Sanctis kapus túl sokáig tologatta a labdát egy hazaadás után, és aztán belelőtte a becsúszó Zazába, akinek a lábáról a hálóba pattant.

Három perccel később megint Zaza szaporította a ráncokat a római homlokokon, a hazai védő lesre apelláltak, de az akció mehetett tovább, az olasz válogatott csatár pedig hidegvérrel a léc alá lőtt.

A Roma a 20. perc után kezdett éledezni a sokkból, jöttek is a helyzetek, Holebas éles szögből lőtt óriási felső kapufát, Destro fejese mellé ment, Ljacic ziccerben elengedett lövését pedig blokkolták. Zaza azért továbbra is riogatta a Romát, de a harmadik gólja nem jött össze, pedig egyszer ígéretes helyzetben mehetett kapura, de Yanga-Mbiwa nagyot mentett, de Holebas még nála is nagyobbat, amikor az üres kapunál érkező Berardi elől becsúszva felszabadított.

A második félidő rosszul kezdődött a Roma számára, mert a kétgólos hátrány mellett emberhátrányba is került, mivel De Rossi megkapta a második sárgáját. Így is fölényben játszott a fővárosi csapat, de csak a 78. percben tudott szépíteni, amikor Gervinho lövése Vrsaljko kezét érintette, a megítélt büntetőt pedig Ljajic gurította a kapu közepébe.

Negyedóra még hátra volt, és a 92. percben össze is jött az egyenlítés, Florenzi lesgyanús helyzetből indulva tette vissza a labdát jobbról, Ljajicot pedig az sem zavarta, hogy három ellenfél volt a gólvonalon. Így aztán maradt minden a régiben, továbbra is három pont a Roma hátránya.

A másik szombati meccs is 2-2 lett, pedig a Palermo kétszer is vezetett a Torino otthonában. A vendégek második gólja egészen pazar volt, az Arsenal által körüludvarolt Dybala sarokkal tette fel magának a labdát, mielőtt a kapuból kirobbanó kapus mellett elrúgta. Ez volt a 21 éves argentin csatár hetedik gólja az idényben, és sorozatban az ötödik bajnokiján volt eredményes.

Serie A, 14. forduló:
Roma - Sassuolo 2-2 (0-2)
gól: Ljajic (78., 92., az elsőt 11-esből), illetve Zaza (15., 18.)
piros lap: De Rossi (51.), illetve Vrsaljko (93.)

Torino - Palermo 2-2 (1-2)
gól: J. Martinez (35.), Glik (63.), illetve Rigoni (16.), Dybala (43.)

vasárnap játsszák:
Napoli - Empoli 12.30
Atalanta - Cesena 15.00
Genoa - AC Milan 15.00
Parma - Lazio 15.00
Internazionale - Udinese 20.45

hétfőn játsszák:
Cagliari - Chievo 19.00
Verona - Sampdoria 21.00

Az élcsoport:
1. Juventus 35 pont/14 mérkőzés
2. Roma 32/14
3. Napoli 23/13 (24-16)
4. Genoa 23/13 (19-12)
5. Sampdoria 22/13
6. Milan 21/13