Senkinek sem érdeke, hogy Dárdai kiégjen

Dárdai Pál
Budapest, 2014. november 18. Dárdai Pál szövetségi kapitány (j3) gratulál a gólszerző Nikolics Nemanjának a Magyarország-Oroszország barátságos labdarúgó-mérkőzés után Budapesten, a Groupama Arénában 2014. november 18-án. A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett az orosz csapattól. Balról Király Gábor kapus, jobbról Juhász Roland. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy december 1-ig szeretne megoldást találni a szövetségi kapitány kérdésre, de a végső döntésre még várni kell. Az elnök december közepén Berlinben is egyeztet, de azt mondta, a szövetség előrehaladott tárgyalást folytat két neves külföldi szakemberrel, akiknek érkezését nem élné meg csalódásként a magyar közvélemény.

A válogatottat négy mérkőzésen, megbízott szövetségi kapitányként vezető Dárdai Pált klubja, a Hertha csak erre az időszakra engedte el, a német klub sportigazgatója Michael Preetz azóta pedig megerősítette, hogy továbbra is komolyan számítanak a magyar szakemberre. Az MLSZ elnöksége továbbra is Dárdai Pált látja a legjobb megoldásnak, ugyanakkor az ismert akadályok miatt előrehaladott tárgyalásokat folytat két jegyzett külföldi szakemberrel is.

"Az elmúlt két hónap megmutatta, amit előtte is sejtettünk, hogy Pali kiváló szakember. Egységet és profizmust hozott a válogatottba és szellemiségéből rengeteget át tudott adni a játékosoknak. A szeptember végén létrejött megállapodás értelmében, Dárdai Pálnak azonban a válogatott novemberi mérkőzései után vissza kellett térnie klubjához, ahol a korosztályos csapatával folytatta sikeres munkáját" - nyilatkozta a kialakult helyzetről Csányi Sándor, a szövetség elnöke az Mlsz.hu-nak.

Még nincs döntés a szövetségi kapitány ügyében Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Senkinek sem érdeke, hogy Dárdai kiégjen

"Azt korábban is tudtuk, hogy Palit elismerik Berlinben, és jó eséllyel egyszer lehetőséget kap majd az első csapatnál is. Ő maga is többször hangoztatta, hogy hosszabb távon a Hertha kispadja, az első számú célja. Az sem meglepő, hogy a magyar válogatott élén végzett munkáját Berlinből is árgus szemekkel figyelték. Az itthoni sikere, pedig bizonyosan felgyorsíthatja kinti karrierjét, hiszen jól látszik, hogy felnőtt szinten is megállja a helyét, így valószínűleg nem csak az utánpótlásban lehet rá számítani vezetőedzőként."

A magyar szövetség vezetése már korábban is kifejezte köszönetét a berlini klubnak, amely elengedte alkalmazottját, Csányi szerint meg kell érteni, hogy a klubnál ennyire óvják őt. "Senkinek sem érdeke, hogy idejekorán kiégjen, vagy egy esetleges kudarc és annak következményei, károsan befolyásolják karrierjét, hiszen Dárdai Pál nem csak a magyar, hanem a német labdarúgás értéke is."

Korábban, a finnek elleni 1-0-s győzelem után Dárdai is hasonlóképpen nyilatkozott: "Rengeteg dolgom van, nagyon sokat dolgozom, járok az edzőképézésre, a Herthánál koordinátor vagyok az U9-esektől kezdve az U17-es csapatig. Most hurráhangulat van, de alaposan át kell gondolnom mindent, egyelőre bírom erővel és aggyal, de nem akarok idő előtt kiégni."

Létezik másik forgatókönyv

Az egyeztetések eddig nem vezettek eredményre, de az MLSZ elnöke szerint, amíg van rá esély, addig tenni kell érte, hogy létrejöjjön a megállapodás. "”Még mindig hiszek benne, hogy létezik mindenki számára elfogadható megoldás, erről személyesen szeretném meggyőzni a Hertha vezetőit, hogy aztán Dárdai Pál dönthessen arról, hogy a korábbi aggályai ellenére, tudja-e vállalni a kapitányi posztot. Természetesen létezik más forgatókönyvünk is, hiszen a szövetség felelősei előrehaladott tárgyalást folytatnak két neves külföldi szakemberrel is, akiknek érkezését nem élné meg csalódásként a magyar közvélemény sem."

A berlini egyeztetésre előreláthatóan december közepén kerülhet sor, így addig mind a szurkolók, mind a média türelmét kéri a Magyar Labdarúgó Szövetség.