Vágólapra másolva!
Manuel Pellegrini mourinhósan melegít a manchesteri derbire: a City vezetőedzője szerint a Manchester United semmivel nem erősebb, mint tavaly volt, pedig a nyáron szerénytelen 150 millió fontot tapsolt el erősítésekre. 

„Nem, ugyanolyan erősek” – válaszolta Pellegrini arra a kérdésre, erősebb lett a United Radamel Falcaóval, Angel Di Mariával, Daley Blinddel, Ander Herrerával és Luke Shaw-val, akikért összesen majdnem 190 millió eurót fizetett ki Louis van Gaal.

A City tavaly mindkét derbit megnyerte, hazai pályán 4-1-re, idegenben 3-0-ra verte a végül 7. helyen célba csapó, jelenleg 8. Unitedet, és Pellegrini szerint az elköltött pénzek ellenére a városi riválisánál még nem sikerült összeállnia egy ütőképes csapatnak.

Manuel Pellegrini támad Forrás: AFP/Ian Macnicol

A City edzője külön kitért Angel Di Mariára is, aki az ő célpontja is volt, de a Financial Fair Play szabályai szerint a City nem fizethetett annyi pénzt a játékosért, amennyit a United megengedhetett magának. „Kemény korlátozások vannak érvényben mind az igazolható játékosok számát, mind az értük adott pénzösszeget illetően – mondta Pellegrini.