Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának rangadóján a Manchester City hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Chelsea ellen. A hazaiak emberhátrányban küzdve egyenlítettek a meccs végén, éppen a csereként beálló Frank Lampard góljával, aki korábban 13 évig futballozott az ellenfélnél.

Premier League, 5. forduló
Manchester City–Chelsea 1-1
gól: Lampard (85.) ill. Schürrle (74.)

A meccs előtt nagy kérdés volt, szerepet kap-e a Frank Lampard a Manchester City csapatában, de a Chelsea-t tizenhárom év után elhagyó, jelenleg a New York City játékosaként a Man Citynél kölcsönben lévő Lampard csak a kispadon kapott helyet.

Frank Lampard 13 éven keresztül focizott Londonban, a Chelsea ikonjának számított Forrás: AFP/Ian Kington


Manuel Pellegrini valószínűleg nem akart a 36 éves középpályással kockáztatni, hiszen a City egy kisebb hullámvölgyben fogadta a bajnokságban szárnyaló Chelsea-t a Premier League 5. fordulójában: a csapat eddig csak hét pontot gyűjtött a Chelsea tizenkettőjével szemben. A vendégeknél az idén már hat gólt szerző, ám hétközben kisebb sérüléssel bajlódó Diego Costa viszont végül kezdett.

Ettől függetlenül elég óvatos volt Mourinho és csapata, az első húsz percben jobbára a Manchester City támadott, a londoniak kivártak, és védekeztek. A hazaiak kilenc szögletet is rúgtak az első félidőben, miközben jóval többet birtokolták a labdát, mint a Chelsea, de nem sok átütő erő volt a támadásaikban.

A Chelsea játékosai egy szabadrúgás után tizenegyesért reklamálhattak volna, de hiába ért Yaya Touré kézzel a labdába a saját tizenhatosán belül, a játékvezető Michael Dean nem ítélt büntetőt.

Az 56. percben volt először komoly dolga a vendégek kapusának, Thibaut Courtois-nak, aki egy közelről megeresztett Agüero lövést tolt ki szögletre.

Tíz perccel később védőt vesztett a City. Pablo Zabaleta már egy sárga lap birtokában rúgta fel Diego Costát. A spanyol csatár egyből nekiugrott Zabaletának, ezért őt sárgával büntette Michael Dean, ahogy az argentin védőt is, és mivel ez már a második lapja volt, mehetett is az öltözőbe.

Pellegrini emiatt lehozta Dzekót, és Sagnát küldte be helyette. De még be sem melegedett, amikor egy szép, klasszikus Chelsea-kontra végén André Schürrle megszerezte a vezetést a vendégeknek (0-1).

Pellegrini aztán bevetette Lampardot is, akit mindkét szurkolótábor megtapsolt, ez pedig sorsfordító eseménynek bizonyult. A 85. percben Nasri hosszú ívelését Milner kapásból játszotta középre, ott pedig pont Lampard várta a labdát, és lőtte be az egyenlítő gólt, amit azután látványosan nem ünnepelt meg (1-1). Ezzel a találatával Frank Lampard már 39 különböző PL-csapat ellen szerzett gólt.

A végén hiába szállt be még egy Chelsea-legenda, Didier Drogba, az emberhátrányban küzdő Citynek nem tudtak több gólt lőni, sőt még két Lampard lövéssel a hazaiak veszélyeztettek. Maradt az 1-1, Lampard bizonyította, nem kellett volna róla lemondani.

A PL-rangadóval párhuzamosan zajló találkozón az Everton otthon kapott ki a Crystal Palace-tól. Bár Lukaku a már a kilencedik percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, Neil Warnock játékosai hármat is szórtak a liverpooliak kapujába. Erre csak egyszer tudott válaszolni Baines tizenegyese révén az Everton, így kikapott.

Everton–Crystal Palace 2-3
gól: Lukaku (9.) Baines (83., 11-esből) ill. Jedinak (30. 11-esből), Campbell (54.), Bolasie (69.)