Vágólapra másolva!
Már nem csak fütyülnek a Real Madrid szurkolói: Gareth Bale-t, Toni Kroost és Raphael Varane-t is inzultálták a hétfői edzés után.

Nem mondhatni, hogy vidámak lennének a Real Madrid szurkolók a csapat gyenge rajtja után, és ezt immáron a klub játékosai is a bőrükön érzik.

A hétfői edzés után a szurkolók egy csoportja az edzőközpont kijáratánál várta a sztárokat autogram reményében, és amikor Gareth Bale nem állt meg előttük, ketten is dühösen az autó felé rúgtak, egyikük minimálisan el is találta a Bentleyt. Nemcsak a walesi szélsőnek jutott ki a jóból, a nyáron igazolt Toni Kroos és a francia védő, Raphael Varane is kapott, igaz, őket csak verbálisan inzultáltak.


A Real a bajnokságban az első három meccsén kétszer is vereséget szenvedett, legutóbb a címvédő Atlético Madridtól, a csalódott szurkolók pedig a kapus Iker Casillast, valamint a csatár Karim Benzemát is kifütyülték. A BL-győztes csapat kedden kezdi meg szereplését a nemzetközi kupában, az első ellenfele a svájci Basel lesz.