Vágólapra másolva!
Antonio Valencia hiába játszik nyolc éve Angliában, Louis van Gaal angoltanulásra kötelezte.

Az ecuadori középpályás 2006-ban igazolt a Wigan Athleticbe a Villarealból, majd 2009-ben vette meg őt a Manchester United. Az eltelt nyolc év alatt mégsem sikerült eléggé elsajátítania az angolt.

A United új menedzsere, a négy nyelvet beszélő Van Gaal úgy ítélte meg, ráfér még a tanulás, és több spanyol anyanyelvű játékossal együtt angolórára küldte a hallgatag Valenciát.

A Daily Mail információi szerint az újonnan érkezők, mint Marcos Rojo, vagy Angel Di María alig tudnak angolul, ők a kezdő csoportban kapnak majd helyet. De Radamel Falcaónak és Ander Herrerának is tanulnia kell, ahogy a már három éve a csapatnál védő kapusnak, David De Geának is, igaz ők hárman már a haladó csoportban vesznek leckéket.

Ugyanakkor a spanyol válogatott Juan Mata átment Van Gaal nyelvtesztjén. Mata a MU előtt a Chelsea-t erősítette, de ő is csak 2011-óta futballozik Nagy-Britanniában, neki viszont nincs szüksége további nyelvórákra.

Antonio Valencia nem csatlakozik a fenti csoportokhoz, ő magántanárhoz jár majd. A pályán sem sokat reklamáló szélsőről még megemlítik, hogy az elmúlt öt évben egyszer sem adott angolul interjút. A játékos visszahúzódó, halk természétére talán magyarázattal szolgál, hogy szülővárosának egyik szegénynegyedében nőtt fel, egy kis házban élt szüleivel, amelyben heten laktak testvérek.