Vágólapra másolva!
Ha Pintér Attilát végül leváltja az MLSZ, Dárdai Pál lehet a legesélyesebb jelölt a megüresedett kapitányi posztra.

Ahogy az Origo megírta, az MLSZ-en is belül is téma a kapitánykérdés, és Gellei Imre, a szakmai bizottság elnöke szerint egy héten belül eldőlhet Pintér Attila sorsa.

A kapitányt rengeteg kritika érte, miután a válogatott első Eb-selejtezőjén 1-0-s vezetésről 2-1-re kikapott az északírek ellen, a Blikk pedig azt írja, az MLSZ vezetői az edzői bizottsággal egyeztetve hajlanak a váltásra. Pintér utódja Dárdai Pál lehet, aki korábban itthon játszott a Pécsben és a BVSC-ben, majd Németországba igazolt, ahol a Hertha BSC-ben klubrekorderként fejezte be pályafutását.

A 61-szeres válogatott Dárdai jelenleg a Hertha utánpótlásedzőjeként dolgozik, de korábban azt nyilatkozta, a távolabbi céljai között szerepel, hogy egyszer szövetségi kapitány legyen.

Az Origo 2009-ben azt jósolta, hogy Dárdai Pálból pár éven belül szövetségi kapitány lesz.