Vágólapra másolva!
Már jól van a III. Kerületi TVE focistája, Kondor Tamás, aki egy védés után rosszul lett a BKV Előre elleni, múlt vasárnapi NB III-as bajnokin. A kapus az öltözőben nem kapott levegőt, megszólalni sem tudott, de állítja, ha legközelebb rávezetik a labdát, ugyanúgy bele fog vetődni a lövésbe.

"Támadást vezetett a BKV, a jobb oldalunkon jöttek, és jó szögből a csatár a mellkasomat találta el nagy erővel. Fölpattantam, éreztem, hogy nem tudok tovább menni, összeestem, de előtte jeleztem, hogy baj van. Aztán filmszakadás, csak részletekre emlékszem. Tovább játszottam, de nem fogtam fel, hogy gólt kaptunk" - mesélte az Origónak Kondor Tamás, a III. Kerületi TVE kapusa az ijesztő vasárnapi élményről, melybe akár bele is halhatott volna.

A focistát az is zavarja, hogy a 65. percben történt eset után gólt kapott a csapata, és úgy véli, a bírónak meg kellett volna állítania a játékot. "Utána mondták a társaim, hogy mi történt, és felháborított, hogy a bíró nem állította meg a meccset, pedig én jeleztem neki, hogy baj van. Sok idő telt el, mire megállította a játékot, pedig az ő kezében volt a testi épségem" - magyarázta Kondor, hozzátéve, hogy az emberség megkövetelné, hogy egy ilyen eset után a játékvezető utólag elnézést kérjen tőle.

Görcs és infúzió

Az igazi gondok csak a meccs után jelentkeztek. "Bementünk az öltözőbe, felálltam a helyemről, majd kirohantam, mert nem kaptam levegőt. Görcsölt az egész testem, nem bírtam mozogni. Aztán csak a mentőben tértem magamhoz. Nagyon rossz érzés volt, mert nem tudtam beszélni, csak azt éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok, és el tudnék aludni. Úgy éreztem, mintha be lennék zárva, és görcsben volt az állkapcsom. Miután kaptam szteroidot, kezdtem jobban lenni, majd mire a kórházba értünk, már tudtam válaszolni a kérdésekre."

Az orvosok arra gyanakodtak, hogy Kondornak előjött a gyerekkori asztmája, de végül kiderült, hogy erről szó sincs, a nagy erejű ütés váltotta ki a rosszullétet. "Mivel ki voltam száradva, a kórházban kaptam két liter infúziót, de hétfő hajnalban már haza is engedtek. Pénteken lesz még egy légzésfunkciós vizsgálatom."

A kapus kedden még érzett fájdalmat ott, ahol eltalálták, és kicsit nehéz volt számára a légzés, de most már jól van. Nem tart attól, hogy az eset miatt legközelebb ne merne védeni hasonló helyzetben. "Nem félnék, ugyanúgy beleállnék a lövésbe, nem fogok mérlegelni. Ha már mehetek majd edzeni, az első helyzet után úgyis kiderül, hogy nincs mitől tartanom, ezért nem lesz semmi gond a védéssel a meccseken sem."