Vágólapra másolva!
Spanyol lapértesülések szerint Radamel Falcao végül Angel Di Maria madridi szurkolókhoz írt búcsúlevele miatt nem Madridba igazolt. A Manchester Unitedhez szerződött kolumbiai sztár Twitteren még el is szólta magát. 

A nem mindig jól értesült, de gyakran belenyúló El Confidencial írta meg, hogy Falcao, aki soha nem csinált titkot belőle, hogy a Real Madridhoz akar szerződni, az utolsó pillanatban azért gondolta meg magát, mert elrettentették az Angel Di Maria búcsúlevelében szereplő állítások.

Di Maria a Manchester Unitedbe szerződése napján a Marcában publikált nyílt levelében azt írta, esze ágában sem volt távozni a Real Madridtól, és nem a pénz miatt lépett le, hanem azért, mert a klub nem kínált neki új szerződést, és folyamatosan nyomást gyakorolt rá, hogy távozzon magától.

Az argentin játékos többször is megjegyzi a levélben, hogy nem anyagi okai voltak a távozásának, de erről Carlo Ancelottinak egészen más a véleménye.

Falcao még monacóiként Forrás: AFP

Nem kizárt, hogy Falcao valóban Di Maria nyílt levele miatt gondolta meg magát, de nem butaság feltételezni, hogy van hozzá köze a portugál szuperügynöknek, Jorge Mendesnek is, aki mindkét játékos menedzsere.

Mendes körül megfagyott a levegő Madridban, Florentino Pérez elnök több nyilatkozatában is értetlenkedett, hogyan tehetett ilyen nyilatkozatot Mendes embere, miközben a keret összes portugálja (C. Ronaldo, Pepe, Fabio Coentrao) az ő ügyfele. Nem kizárt, hogy a klub és az ügynök vitája miatt vitte végül Mendes Manchesterbe Falcaót.