Vágólapra másolva!
A Manchester United megkoronázta az átigazolási szezonját azzal, hogy megszerezte a kolumbiai csatárt, Radamel Falcaót.

A MU 6 millió fontért vette kölcsönbe Falcaót a Monacótól, és a következő szezon végén opciós joggal bír a megvásárlására. Az új szerzemény heti 190 ezer fontot fog keresni a Unitedben.

A kolumbiai támadó 2009-ben érkezett Európába, amikor a Porto megvette a River Plate-től, azóta pedig folyamatosan ontja a gólokat, a portugáloknál 87 mérkőzésen 72-szer, az Atlético Madridban 91 találkozón 70-szer, a Monacóban 22 meccsen 13-szor volt eredményes.

A mezszín nem változik, a bajnokság igen Forrás: AFP

Falcao iránt a Real Madrid, az Arsenal és a Manchester City is érdeklődött, ő maga azt mondta, azért választotta a MU-t, mert ezt tartja a világ legnagyobb klubjának. Mivel Louis van Gaal a kétcsatáros felállást szereti, Falcaónak Wayne Rooney és Robin van Persie közül valakit ki kell szorítania, hogy beférjen a kezdőbe. Danny Welbeck már nem lesz a riválisa, a 23 éves angol válogatott csatár ugyanis az Arsenalban folytatja, amely Olivier Giroud sérülése miatt mindenképp akart valakit igazolni előre.

Szintén az utolsó pillanatokban derült ki, hogy Alvaro Negredo hazaigazol, és az angol bajnok Manchester Cityt elhagyva a Valenciához került kölcsönbe. A QPR brazil válogatott középpályást igazolt, a Tottenhamnél az utóbbi időben mellőzött Sandro három évre érkezett.

Nagyon aktív volt a Hull City, amely Abel Hernandezt, Mohamed Diamét, Gaston Ramirezt és Hatem Ben Arfát is megszerezte az utolsó napon. A nyáron alaposan kifosztott Southampton az Atlético Madrid védőjével, Toby Alderweirelddel, valamint a Salzburg csatárával, Sadio Manéval erősített.