Vágólapra másolva!
A Barcelona a csapatban debütáló Sandro Ramírez góljával 1-0-ra verte a Villarrealt a spanyol bajnokság második fordulójában, és ezzel továbbra is százszázalékos a bajnokságban. 

Az első fordulóban Munir El Haddadi debütált góllal a Barcelonában, a másodikban a szintén ifista Sandro Ramírez. A csatár a 70. percben csereként állt be a nagyon gyengén futballozó Pedro helyére, és tizenkét perccel később megszerezte a mérkőzés egyetlen gólját. Neymar kiugratásával Messi futott le az alapvonalig, a középre tett labdára pedig Sandro érkezett, és egy méterről az üres kapuba lőtt.

A Barcelonának nagyon meg kellett dolgoznia a sikerért: a Villarreal végig zártan, magabiztosan védekezett, Luis Enrique csapata nem tudott igazán nagy lehetőségeket kialakítani.

Az első félidőben Messi szabadrúgását követően álltak legközelebb a gólhoz, de a labda végül a kapufán csattant. Kapufáig eljutott a bekkelésből kontrákra apelláló Villarreal is: egy bal oldali beadásba a végig bizonytalanul játsszó Mathieu szerencsétlenül ért bele, de a labda a jobb kapufáról végül kifelé pattant.

A második félidőben sem változott a játék képe. Folyamatosan, de ötlettelenül jött előre a Barcelona, és ezen az sem változtatott sokat, hogy a 60. percben Munir helyett Neymar lépett pályára.

Egy újabb szabadrúgásból megint Messi szereztehett volna gólt, de Asenjo kapus nagy bravúrral kiszedte a labdát a bal felső sarokból. A 70. percben Neymar előtt adódott ziccer, a felfutó Dani Alves szolgálta ki egy laposan középre tett labdával, de a csatár tizenegy méterről az égbe lőtt.

A meccs végén majdnem megszerezte a vezetést a Villarreal, de Pina Isla lövése kipattant a kapufáról, és Espinosa ismétlése is egy hajszállal célt tévesztett.

Az utolsó percekre egyre fokozódott a Barcelona nyomása, és végül ha kis szerencsével is, de idegenben is megszerezték a három pontot, a katalán csapat eddig gólt sem kapott.

Primera División, 2. forduló:
Villarreal-FC Barcelona 0-1 (0-0)
gól: Sandro (82.)

szombaton játszották:
Espanyol-Sevilla 1-2 (0-1)
Atlético Madrid-Eibar 2-1 (2-1)
Athletic Bilbao-Levante 3-0 (1-0)
Cordoba-Celta Vigo 1-1 (0-0)
pénteken játszották:
Valencia-Málaga 3-0 (2-0)
Getafe-Almería 1-0 (1-0)