Vágólapra másolva!
December 29-e óta először kapott ki a Premier League-ben a Liverpool labdarúgócsapata, mindkét alkalommal a Chelsea győzte le. José Mourinho együttese ezúttal Demba Ba és Willian góljával az Anfield Roadon győzött 2-0-ra, és nyílttá tette a bajnoki hajrát. A Manchester City 2-0-ra verte a Crystal Palace-t.

Eredmény, Premier League, 36. forduló:
Liverpool - Chelsea 0-2 (0-1)
gól: Demba Ba (45+3.), Willian (90+3.)

A meccs első helyzete Ashley Cole nevéhez fűződött, 18 méteres lövését Mignolet vetődve védte. A 12. percben Suárez jobbról ívelt a hosszúra, Coutinho azonban nem találta el belsővel a kaput. Egy perccel később Cole-nak kellett a gólvonalról mentenie.

A Liverpool irányított, próbált helyzeteket kidolgozni, de hiába lehetett 45 perc alatt nyolc próbálkozást feljegyezni, gólt mégis a vendégek szereztek. Az első félidő hosszabbításában Gerrard utolsó emberként elvétett egy labdát, majd elcsúszott, Demba Ba rárobbant, és 16 méterről a kifutó Mignolet lábai között a kapuba gurított (0-1).


A második játékrészben nagy lendületre kapcsolt a Liverpool, de a hetven százalék feletti labdabirtoklás ellenére csak néhány lövésre futotta erejéből. A Chelsea-nél azonban a veterán Schwarzer kiválóan pótolta a Bajnokok Ligája-elődöntőben vállsérülést szenvedett Cech kapust, és védte Joe Allen kapáslövését, majd Schürrle és Gerrard löketét is.

A végén még jött a feketeleves, egy labdaszerzést követően Torres és Willian vihette kapura a labdát, előbbi önzetlen volt, utóbbi nem hibázott (0-2).


A Liverpool 16 veretlenül megvívott bajnoki után kapott ki, utoljára december 29-én ugyancsak a Chelsea-től szenvedett vereséget.

A bajnokság hajrája így izgalmasan alakul, hiszen a Chelsea hátránya kettő pontra csökkent, de a Manchester City is nagyon jól áll a vesztett pontok tekintetében: a Crystal Palace ellen 2-0-ra nyerő csapat utolérheti a Liverpoolt, ha bepótolja korábban elmaradt mérkőzését.

További eredmények:
Sunderland - Cardiff 4-0 (2-0)
gól: Wickham (26., 86.), Borini (45+2 büntetőből), Giaccherini (76.)
piros lap: Juan Cala (45., Cardiff)

Crystal Palace - Manchester City 0-2 (0-2)
gól: Dzeko (4.), Y. Touré (43.)

A bajnokság állása:

1. 36 25 5 6 96-46 80
2. 36 24 6 6 69-26 78
3. 35 24 5 6 93-35 77
4. 35 21 7 7 62-41 70
5. 36 20 9 7 57-36 69
6. 36 20 6 10 52-49 66
7. 35 18 6 11 60-40 60
8. 36 14 10 12 52-45 52
9. 35 14 4 17 39-54 46
10. 36 11 11 14 39-50 44
11. 36 13 4 19 28-43 43
12. 36 10 9 17 51-52 39
13. 35 10 7 18 36-45 37
14. 36 10 7 19 38-49 37
15. 35 7 15 13 42-54 36
16. 35 9 8 18 36-53 35
17. 35 8 8 19 37-57 32
18. 36 8 8 20 28-60 32
19. 36 9 4 23 37-79 31
20. 36 7 9 20 31-69 30