Vágólapra másolva!

Képen törölte saját cserejátékosát az edző

Sok mindent láttunk már, de hogy egy edző lecsavarjon egy parasztlengőt a beállni készülő cserejátékosának, olyat még nem. Eddig. 

Mozgalmas meccse volt a Championshipben a kiesés elől menekülő Blackpoolnak a feljutásért küzdő Burnley ellen. A mérkőzés úgy kezdődött, hogy a szurkolók előre bejelentett demonstrációjuknak megfelelően teniszlabdákat és narancsokat dobáltak a pályára, így tiltakoztak a klubelnök, Karl Oyston elmaradt erősítései ellen.

Ebben nincs semmi szokatlan, viszont amit a Blackpool másodedzője, Bob Malcolm tett, olyat igen ritkán látni. A 70. percben cserélni készült a hazai csapat, de Malcom valamin összeszólakozott a beállni készülő Stephen Dobbie-val, aminek az lett a vége, hogy benyomott egyet a cserejátékosnak.

Dobbie végül beállt, a játékvezető pedig a lelátóra zavarta az elborult agyú másodedzőt – ami csak azért probléma, mert a Blackpool kinevezett edzője, Barry Ferguson jó játékosedzőhöz méltón éppen a pályán szaladgált. A Blackpool 1-0-ra elveszítette a mérkőzést, és ha a Millwall megnyeri elmaradt meccsét, azonnal kiesőhelyre kerül.