Vágólapra másolva!
A Premier League 33. fordulójának rangadóján az Everton nagyon simán, 3-0-ra legyőzte az Arsenalt, és egy pontra megközelítette a tabellán. Az Arsenal bajnoki reményei alaposan elhalványultak, sőt, most már a BL-szereplés is veszélybe került. A játéknap utolsó mérkőzésén a Liverpool megszenvedett a West Ham otthonában, de végül Steven Gerrard két büntetőjével nyert, és vezeti a PL-t. 

Az utóbbi hetekben óriási formát mutató Everton megérezte, hogy a három meccse nyeretlen Arsenal bőven megfogható a tabellán. A liverpooliak azonnal nekiestek ellenfelüknek, és annak ellenére, hogy sérülés miatt már a 10. percben elveszítették Leon Osmant, az első negyedóra végén meg is szerezték a vezetést: Steven Naismith érkezett jól a kapu elé, és a kapuba pofozott egy kipattanót.

20 perccel később már kettővel vezetett az Everton, Romelo Lukaku óriási gólt ragasztott az Arsenal kapujába. A második félidő közepén jött a kegyelemdöfés: nehéz megállapítani, ki ért utoljára a labdába, a sokadik hosszabbítás után úgy tűnik, Mikel Arteta lőtt a saját kapujába.


Roberto Martinez nagyon összerakta az Evertont, amely most már csak egy ponttal van lemaradva az utolsó BL-helyen álló Arsenal mögött. A két csapat formáját elnézve nem lenne meglepetés, ha a liverpooliak szereznék meg az indulás jogát.

A forduló zárómeccsén a Liverpool nem brillírozott, de uralta a harcias West Ham elleni mérkőzést, és Steven Gerrard büntetőjével az első félidő hajrájában meg is szerezte a vezetést. Az öröm pontosan egy percig tartott, Guy Demel a játékrész hajrájában kiegyenlített, bár a gól elég gyanús körülmények között esett. Simon Mignolet lehúzott egy szögletet, de az érkező Andy Carroll egyértelműen szabálytalanul akadályozta a kapust (konkrétan arcon törölte), aki kiejtette a labdát, Demel pedig közelről a kapuba passzolt.

A Liverpool a 71. percben szerezte meg a megérdemelt győztes gólt, Gerrard a második büntetőjénél is magabiztos volt - sőt, ha a játékvezető jobban figyel, még legalább kettőt lőhetett volna. A három pont így is meglett, a Liverpool visszaelőzte a Chelsea-t, és vezeti a tabellát (vesztett pontok tekintetében a két meccsel kevesebbet játszott ManCity jobban áll).

Premier League, 33. forduló:
Everton-Arsenal 3-0 (2-0)
gól: Naismith (14.), Lukaku (34)., Arteta (61. - öngól)

West Ham - Liverpool 1-2 (1-1)
gól: Demel (45+1.), illetve Gerrard (44., 71., mindkettőt 11-esből)

Az állás:

1. 33 23 5 5 90-40 +50 74 pont
2. 33 22 6 5 65-24 +41 72
3. 31 22 4 5 84-29 +55 70
4. 33 19 7 7 56-40 +16 64
5. 32 18 9 5 52-31 +21 63
6. 33 17 6 10 56-38 +18 57
7. 32 17 5 10 40-44 -4 56
8. 33 13 9 11 50-44 +6 48
9. 33 14 4 15 38-51 -13 46
10. 33 10 10 13 37-48 -11 40
11. 33 10 7 16 37-44 -7 37
12. 33 10 6 17 34-40 -6 36
13. 32 9 7 16 35-48 -13 34
14. 32 10 4 18 23-39 -16 34
15. 33 8 9 16 45-49 -4 33
16. 32 6 14 12 37-48 -11 32
17. 33 8 8 17 26-52 -26 32
18. 33 8 3 22 33-74 -41 27
19. 33 6 8 19 29-64 -35 26
20. 30 6 7 17 28-48 -20 25