Vágólapra másolva!
Életmentő beavatkozást végeztek Szivós Mártonon szombatra virradóra. A történtekről részletes interjút adott a magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos oldalának Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ igazgatója, aki éjszaka maga döntött a beavatkozásról, és az analízisben is részt vett.

Dr. Merkely Béla szerint dicsérni kell a vízilabdásokat, Szivós kollégáit, az edzőt, mindazokat, akik a környezetében voltak, sőt magát Marcit is, hogy nem mentek el a jelentkező fájdalom mellet, hanem úgy döntöttek, hogy azonnal kórházba kell menni. Ha nem így tesznek, a játékos helyzete sokkal súlyosabb lenne.

Szivós Márton Fotó: Tuba Zoltán [origo]


"Ez egy életmentő műtét volt. Ami nehézséget okozott, az az volt, hogy az EKG-leleten az infarktus jelei egyértelműen nem voltak láthatók, de a hozzáértők így is gyanúsnak találták a panaszokat, Gábor Tóni (a válogatott csapatorvosa) és a mentőorvosok is mondták, hogy jobb, ha bemegy a kórházba. Ugyanakkor nem volt egy zajló, folyamatban lévő infarktus. Ami történt, az - élettanilag, orvosilag nézve - az infarktus kezdeti stádiuma. Minden infarktus úgy keletkezik, hogy az ér falában egy, azaz egy felrakódás megreped. És arra a megrepedt falra elindul az érelzáródási folyamat. De ez Marci esetében nem komplettálódott, tehát nem volt elzáródva az ere, amikor beérkezett a klinikára és megvizsgálták. Természetesen a nagy valószínűség az, hogyha nem megy be, akkor elzáródik teljesen és abban az esetben nagy baj lehetett volna, különösen ha nem kerül azonnal kórházba. Tehát ezt az állapotot úgy nevezném, hogy az infarktus előszobája, vagy annál egy kicsit beljebb" - magyarázta a körülményeket Merkely.

A professzor szerint azonban van remény a gyógyulásra és a teljes felépülésre.

"Ez a gyanúnk, reméljük hogy így lesz, a klinikai kép ezt mondja, de azért a tünetek kezdete és a műtét után hat héttel ezt verifikálni fogjuk. Csinálunk koszorúér-CT-t és koszorúér-MR-t és akkor döntjük el, hogy hogyan tovább. De az szinte biztos, hogy folytathatja a vízilabda-pályafutását" - mondta a VLV-nek a kardiológiai központ igazgatója.


A teljes interjút itt olvashatja el.