Vágólapra másolva!
Az egyik játékos, Kereki Zoltán folyamatosan jelentett a Fazekas László, Nyilasi Tibor és Törőcsik András nevével fémjelzett magyar válogatottról az 1978-as argentínai világbajnokságon - írja a Bors.

A napilap úgy tudja, hogy a focista a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának titkos megbízottja volt, Kőszegi fedőnéven dolgozott. Kereki Zoltán megrendülten ismerte be, hogy ő az ügynökakták szereplője, ám azt mondja, egyetlen csapattársának sem ártott.

"Mellbevágó, amit állít, hirtelenjében nem is tudok mit mondani" – felelte a Bors megkeresésére Kereki Zoltán, a Haladás és a Zalaegerszeg egykori védője, a magyar szövetség korábbi utánpótlás-igazgatója.

"Segítő szándékú ember vagyok, soha nem ártottam senkinek. Annak idején egy szombathelyi klubban állt elém egy rendőr, mutatott egy képet, és azt kérdezte, ismerem-e az illetőt, és találkoztunk-e Argentínában. Később is kérdeztek erről-arról, ám csak olyanokat mondtam, amit akkoriban mindenki tudott. Soha nem írtam jelentést, és egyetlen csapattársamnak sem ártottam, tiszta a lelkiismeretem. Senkinek sem kívánom azokat az állapotokat, azt a fenyegetettséget, ahogy faggattak."

A kőszegi születésű Kereki úgy véli, azért kerülhetett az állambiztonság célkeresztjébe, mert hosszú ideig ő volt az egyetlen vidéki játékos a válogatottban, amelyben 1976 és 1980 között 37 alkalommal lépett pályára.

Az 1978-as argentínai világbajnokságon szereplő magyar válogatott tagjai meglepődve fogadták a hírt. Zombori Sándor a társai nevében visszautasította az állítást, mint mondta, nem feltételezi, hogy bármelyikük jelentéseket küldözgetett. Bálint László szerint, ha a csapatvezetők között voltak beépített emberek, akkor nem volt szükség Kerekire, majd azt ajánlotta, a jövőben minden olyan esetben, amikor valakire a besúgás gyanúja vetül, az ezt állító kötelező jelleggel nevesítsen.

Kereki Zoltán állítja: ő nem jelentett. Forrás: MTI/Czika László

Nagy László hitetlenségének adott hangot: "1978-ban miféle államellenes ténykedésről jelenhetett Kereki Zoli? Hiszen akkoriban már szabad volt a légkör."

Pintér Sándor szerint az akkori nemzeti csapat tagjai nem politizáltak, és senkin sem fedezte fel, hogy adatokat gyűjt a társairól. Fazekas László megdöbbent, hiszen nyílt szívű embernek ismerte Kerekit. "Az akkori szövetségi kapitány, Baróti Lajos ragaszkodott Zolihoz, az ország legjobb beállósának tartotta úgy is, hogy a kiesőjelölt Haladásban focizott" – nyilatkozta Fazekas.

Takács Tibor Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában dolgozó történész egy publicisztikában így írt a Kőszegi fedőnevű titkos megbízottról: "Az illető kartonjaiból kiderül, hogy 1976-tól 1982-ig volt hálózati személy, három évig jelentett. A beszervezési dossziéja nincs meg, ám azt tudjuk, hogy a Vas megyei szervek után a Zala megyeiekkel volt kapcsolatban."

Takács hozzátette: az állambiztonság számára mindig is fontos terület volt a sport, a külföldre járó futballcsapatok (FTC, Csepel, MTK, válogatott) mellett az ötvenes évektől kezdve csak úgy hemzsegtek az ügynökök.