Vágólapra másolva!
A Juventus simán, 3-1-re győzött az Inter ellen a Serie A 22. fordulójának rangadóján.

A meccs eleje a Juventusról szólt, a bajnok erőteljesen kezdett, és az első negyedóra végén Pirlo mesterien ívelt Lichtsteiner fejére, aki elvetődve bólintott a jobb sarokba.

A Juve a gól után is lendületben maradt, egy szöglet után Campagnaróról kis híján a saját kapujába pattant a labda, majd Handanovicnak kellett védenie Tévez és Asamoah lövése után. Az Internek csak egy helyzete volt, de az óriási ziccer volt, Palacio azonban tíz méterről a kaput sem találta el.

A második félidő elején gyorsan eldöntötte a meccset a Juventus, amely kétszer is kihasznált az Inter védelem szerencsetlenkedését, előbb Chiellini, majd Vidal révén. Az Inter Rolando révén ugyan szépíteni tudott, de a Juventus 3-0 után már csak félgőzzel játszott.


A Juventus előnye így kilenc pont a Roma előtt, amelynek a heves esőzés miatt félbeszakadt a Parma elleni meccs. Az Inter pedig 2014-ben még nem tudott bajnokit nyerni.

Serie A, 22. forduló:
Atalanta - Napoli 3-0 (0-0)
gól: Denis (47., 64.), Moralez (70.)

Catania - Livorno 3-3 (0-0)
gól: Bergessio (61.), Barrientos (75.), Almirón (88.), illetve Emeghara (50., 77.), Paulinho (71., 11-esből)

Chievo - Lazio 0-2 (0-1)
gól: Candreva (6.), Keita (70.)

Sassuolo - Verona 1-2 (0-0)
gól: Floro Flores (92.), illetve Manfredini (50.), Toni (86.)

Juventus - Internazionale 3-1 (1-0)
gól: Lichsteiner (16.), Chiellini (47.), Vidal (56.), illetve Rolando (72.)

AS Roma-Parma - félbeszakadt

hétfőn játsszák:
Genoa - Sampdoria 20.45

szombaton játszották:
AC Milan - Torino 1-1 (0-1)
Cagliari - Fiorentina 1-0 (1-0)
Bologna - Udinese 0-2 (0-1)

Az állás:
1. Juventus 22 54-16 59 pont
2. AS Roma 21 45-11 50
3. Napoli 22 44-26 44
4. AC Fiorentina 22 40-24 41
5. Hellas Verona 22 37-35 35
6. Internazionale 22 39-27 33
7. Torino 22 35-28 33
8. Parma 21 32-27 32
9. Lazio 22 29-29 31
10. AC Milan 22 35-32 29
11. Genoa 21 23-27 27
12. Atalanta 22 24-30 27
13. Cagliari 22 21-31 24
14. Udinese 22 22-32 23
15. Sampdoria 21 25-32 22
16. Chievo Verona 22 16-29 18
17. Bologna 22 20-38 18
18. AS Livorno 22 22-40 17
19. Sassuolo 22 23-48 17
20. Catania 22 16-40 15