Vágólapra másolva!
A Török Labdarúgó Szövetség a Galatasaraynak ítélte kedden a Besiktas elleni isztambuli városi derbi három pontját. A 2-1-es Galata vezetésnél félbeszakadt mérkőzést 3-0-s gólkülönbséggel a bajnoki címvédő kapta, ráadásul a riválisnak soron következő négy bajnoki meccsét zárt kapuk mögött kell lejátszania.

A két gárda szeptember 22-i rangadója szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt. A vendég Galatasaray 2-1-re vezetett, amikor játékosát, Felipe Melót kiállították a 92. percben.

Ekkor elszabadultak az indulatok, több száz huligán özönlött be a pályára, székeket dobáltak, és megpróbáltak bejutni az öltözőbe is, a rendőrség könnygáz bevetésével tartotta vissza őket. Fél óra elteltével aztán a játékvezető lefújta a találkozót.

A szövetség korábban a Besiktas vezetőedzőjét, Slaven Bilicet három meccsre eltiltotta, Felipe Melo pedig két mérkőzésre szóló eltiltást kapott a piros lap miatt.