Vágólapra másolva!
A hétvége legnagyobb tévedését elkövető Felix Brych vezeti a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában esedékes Milan-Barcelona rangadót.

Brych a Hoffenheim-Leverkusen német bajnokin 0-1-es állásnál elnézte Stefan Kiessling kaput elkerülő fejesét, amely után a lyukas oldalhálón keresztül a kapuba került a labda, ő pedig gólt ítélt.

"A játékosok viselkedése nem arról árulkodott, hogy szabálytalan lett volna a gól, ezért is adtam meg" - magyarázta utóbb a bizonyítványt Brych, aki azt mondta, az eset után Kiesslinggel is beszélt, aki nem szólt neki arról, hogy a fejes mellé ment.


A Hoffenheim tiltakozott a fantomgól miatt, de egyelőre nem derült ki, lesz-e újrajátszás, mint ahogy 1994-ben történt, amikor a bayernes Thomas Helmer szerzett hasonló gólt a Nürnberg ellen.

A Milan és a Barcelona meccse a csoportelsőségről dönthet, az olaszok négy, a katalánok hat ponttal állnak két kör után.