Vágólapra másolva!
Szalai Ádám visszatérhet a magyar fociválogatottba az Andorra elleni keddi világbajnoki selejtezőn.

Csábi József megbízott szövetségi kapitány Telkiben megtartotta első edzését a Hollandia elleni 8-1-es vereség után.

Az MLSZ honlapja azt írja, a gyakorláson nem vehetett részt a továbbra is sérüléssel bajlódó Kádár Tamás és Szakály Péter, valamint nincs már a keretben Guzmics Richárd. A védő Amszterdamban megkapta második sárga lapját a sorozatban, így eltiltása miatt nem léphet pályára a keddi Andorra elleni hazai vb-selejtezőn.

Ott volt viszont a többiekkel Szalai Ádám, aki az elmúlt napokban felépült betegségéből, és úgy tűnik, nincs akadálya keddi játékának.

Az edzés előtti eligazításon Csábi József elmondta: Andorra ellen elsősorban a becsületük a tét, de azt sem szabad elfelejteni, hogy matematikailag még van esély a második helyre, és hiába tűnik ez nagyon csekélynek, az utolsó reménysugárig küzdeni kell a kitűzött célok eléréséért.

A magyar válogatott csak úgy juthat tovább a csoport második helyén, ha a románok otthon nem verik meg az észteket, és a törökök kikapnak a vendég hollandoktól, eközben a mieink legalább hat góllal nyernek Andorra ellen.