Vágólapra másolva!
Koman Vladimir szerint a magyar válogatott sokat fejlődött az elmúlt három évben, és nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy Romániában a csapat lerombolta azt, amit addig felépített. Az Oroszországban játszó középpályás elismerte, középen jobban érzi magát, mint a szélen, de még sosem kereste meg a kapitányt azzal, hogy a csatárok mögött játszassa őt.

Koman Vladimir a hollandok elleni meccs esélylatolgatása helyett még visszautalt az érzelmeket felkorbácsoló bukaresti találkozóra, amely után a szurkolóktól kaptak hideget-meleget.

"Szerintem az elmúlt három évben sokat fejlődött a válogatott, felépítettünk valamit, és ez egyáltalán nem volt könnyű út. Nagyon nehéz csoportba kerültünk, ahol helyt álltunk, és bár valóban volt egy meccs, amely nem úgy jött össze, ahogy szerettük volna, nem érzem korrektnek, ha valaki azt mondja, ezzel mindent leromboltuk, amit előtte felépítettünk. Sokat mondták nekem, a barátaim közül is a román meccs után, hogy most mi lesz? Mi lenne? Másodikok vagyunk, megvan még az esély" - jelentette ki optimistán a 24 éves középpályás. Szerinte nem helyénvaló, hogy egy vereség miatt elvesztették az ország bizalmát. Másképp kellett volna kezelni a helyzetet, de most már előre kell nézni, és nem szabad a negatívumokkal foglalkozni.

Koman a túlerővel is megküzd, ha kell Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Komannak egyébként nem új, hogy a csapatra, amelyikben éppen játszik, minden meccs előtt extra terheket pakolnak. "Hogy azt mondják, ez nem egyszerűen egy meccs, hanem az élet maga? Olaszországban például a szurkolók nemcsak drukkolnak, hanem a csapat életébe is beleszólnak. Eljárnak az edzésekre, bekiabálnak, elmondják, mit hogyan kellene csinálnunk. Néha fenyegetőznek is. Ezzel persze nem igazán értek egyet, de focisták vagyunk, nekünk az a dolgunk, hogy győzzünk, tőlünk mindenki ezt várja. Ha nyer a csapat, akkor úgy vettem észre, hogy mindenki boldog ebben az országban, viszont ha kikapunk, mint a románok ellen, akkor sem tudunk semmi pozitívumot felvonultatni, csak a kritikák zúdulnak ránk, és ez a legnagyobb hiba szerintem. Mindenki hozzáteszi a saját negatívumát, a saját elkeseredett véleményét, és ez még jobban sújtja a csapatot, de ezzel nem lehet mit csinálni, ezen túl kell lépni."

A magyar válogatottnak a bukaresti kudarc miatt egyetlen eredmény lenne jó Hollandiában, a győzelem, amire a közelmúlt alapján elég csekély az esély, mivel az Oranje elleni legutóbbi öt mérkőzésen a következő eredmények születtek: 1-7, 1-6, 0-4, 3-5, 1-4. Igaz, ezek közül három meccset is idegenben játszott a magyar csapat, és az ötből csak három volt tétmérkőzés, mindenesetre nem árt óvatosnak lenni, ezzel Koman is tisztában van.

"Hogy mi lenne a megfelelő taktika? Hazai pályán kétszer is megpróbáltunk nekik menni, kicsit kinyíltunk, és mindkétszer kaptunk egy négyest, úgyhogy inkább kivárásra kell játszani, és gyors kontrákkal operálni. Szerintem, ha tízszer játszanánk a hollandokkal, akkor két-három alkalommal lehet esélyünk elkapni őket, bízzunk benne, hogy ez az alkalom péntek este lesz. Az viszont ne tévesszen meg senkit, hogy ők már kijutottak, ettől még a saját közönségük előtt biztos, hogy nyerni akarnak majd, nem fognak lazábban játszani" - mondta a jelenleg az orosz bajnokságban szereplő Uralban légióskodó Koman.

A vb-bronzéremig jutó U20-as csapatban Koman a csatárok mögött játszott, és nagyon jól ment neki, emlékezhetünk, milyen gólpasszokat adott Németh Krisztiánnak, a felnőttek között azonban rendszeresen a jobb oldalon szerepelteti őt Egervári Sándor, aki a fiataloknak is a kapitánya volt a nagy siker idején. Amikor felvetettük Komannak, nem beszélt-e a kapitánnyal arról, hogy hasznosabb lehetne középen, azt mondta, soha nem kereste meg Egervárit ilyen kéréssel, és bár valóban jobban érzi magát irányítóként, Olaszországban a szélen is megtanították őt játszani, és úgyis az a fontos, hogy lehetőséget kapjon.

Szerinte egy vereség után sem csak a negatívumokról kell beszélni Forrás: MTI/Illyés Tibor

Koman nyáron az orosz bajnokságon belül váltott klubot, az FK Krasznodartól kölcsönbe az Uralhoz került, ahol az első három meccséből kettőt végigjátszott, a harmadikon pedig 84 percet töltött pályán, azóta viszont egyszer nem nevezték, egyszer pedig kisebb sérülés miatt hiányzott.

"Egyelőre bejött a váltás, a bizalom megvan, a játékosoktól is, mert új csapatnál ezt úgy lehet megszerezni, ha megmutatod, mire vagy képes, és azután fogadnak csak be. Az eredmények egyelőre nem jönnek sajnos, de ha egy jó szériát ki tudunk fogni, akkor elindulhatunk fölfelé. Sajnos szerencsénk nem sok van, két olyan bajnoki is volt, ahol már korán emberhátrányba kerültünk, de azon dolgozunk, hogy sikerüljön bennmaradni" - vázolta Koman az Ural célját, ami egyáltalán nem lehetetlen, mivel csapatához hasonlóan rosszul kezdett az Anzsi Mahacskala, a Tyerek Groznij, valamint a Tom Tomszk is, és két csapat esik csak ki.