Vágólapra másolva!
A Videoton hazai környezetben 3-0-ra győzött a 40 percen keresztül emberhátrányban játszó Újpest ellen a labdarúgó élvonal 10. fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén. Az Újpest immár öt mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban.

OTP Bank Liga, 10. forduló:
Videoton FC - Újpest FC 3-0 (0-0)
Székesfehérvár, 3300 néző
v.: Kassai
Videoton: Calatayud - Szolnoki, Caneira, Vinicius, Stopira - V. Gomes, Sándor Gy. - Nildo, Kleinheisler (Álvarez, 73.), Paraibá (Gyurcsó, 73.) - Zé Luis
Újpest: Balajcza - Ngawa, Vermes, Juanan, Antón - Suljic (Sankovic, a szünetben), Vasiljevic, Balogh B., Simon K. - Stanisavljevic (Litauszki, 53.) - Tshibuabua (Lázár B., a szünetben)
gól: Zé Luis (48., 66.), Kleinheisler (53.)
sárga lap: Nildo (24.)
kiállítva: Ngawa (51.)

A csapatok már az első perctől jó iramban futballoztak, az Újpest is bártan kezdett. A listavezető játszott veszélyesebben, egy alkalommal Kleinheisler labdája kevéssel tévesztett célt, majd kétszer is Balajcza Szabolcs bravúrjai kellettek, hogy ne kapjanak gólt a fővárosiak.

A szünet után alaposan bekezdett a Videoton: előbb Zé Luis vezetést szerzett, majd a Nildo által kiharcolt büntetőt elhibázta, de a tizenegyest megelőzően Ngawa piros lapot érően szabálytalankodott.

Az emberelőnyt Kleinheisler szép lövésével gyorsan újabb gólra váltották a hazaiak. A folytatásban is uralta a játékot a Videoton, és Zé Luis beállította a 3-0-s végeredményt.

A bajnokság állása:

1.1081123-625
2.1063118-821
3.1062223-1120
4.1060415-1418
5.1044217-1016
6.1044216-1316
7.1043315-1515
8.1042414-1214
9.1041512-1413
10.1033414-1912
11.1032515-1911
12.1031611-1910
13.1031614-2410
14.1024415-1710
15.1022610-138
16.101188-264

A góllövőlista élcsoportja:
11 gólos: Simon A. (Paks)
10 gólos: Nikolics (Videoton)
8 gólos: Radó (Haladás)
6 gólos: Lencse (Puskás Akadémia)
5 gólos: Griffiths (Pápa), Koller (Pécs), Szakály (Debrecen), Volas (Debrecen)
4 gólos: Bacsa (Diósgyőr), Simon K. (Újpest)