Vágólapra másolva!
Gareth Bale képviselői még ezen a héten találkoznának a Tottenham elnökével, Daniel Levyvel, hogy megkérjék: engedje el a játékost a nyáron a Real Madridnak. Bale és a Tottenham közt könnyen elmérgesedhet a viszony, ezzel együtt nem lesz egyszerű feladat Spanyolországba vinni.

A Tottenham hétfő hajnalban tért vissza Angliába a hongkongi túrájáról, melyen Bale nem játszott egy kisebb izomsérülés miatt, ahogy várhatóan nem szerepel majd a szombati, Monaco elleni barátságos meccsről.

Közben a Real Madrid kitartóan ostromolja az angol klubot, melynek világrekordot jelentő összeget, 86,3 millió fontot (százmillió eurót) kínál a játékosáért. Levy Hongkongban is beszélt Bale-lel, a Guardian szerint pedig hamarosan megerősítheti, hogy Bale nem eladó. A Spurs ugyanakkor korábban hasonló huzavona után engedte el Luka Modricot és Dimitar Berbatovot.

Az elnök ragaszkodásával holtpontra juthat az átigazolási ügy, ami arra kényszerítheti Bale-t, hogy hivatlosan nyújtsa be az átigazolási kérelmét. "Néhány hete még elképzelhetetlen lett volna ez, most viszont már reális" - írja a Guardian.

Florentino Pérez, a Madrid első embere magabiztos, augusztus elején, a csapat amerikai turnéján tárgyalna is Levyvel Miamiban. Bonyolíthatja azonban a megbeszélést, hogy nem egy sima átutalásról van szó: a spanyolok egy játékost, Angel Di Maríát, vagy Fábio Coentraót is adnának Bale-ért cserébe. Mivel több játékosról - és azok menedzsereiről - van szó, számos érdeket kell összehangolni, hogy nyélbe üssék a Real-Bale üzletet.

Azért a Tottenham mintha már készülgetne a Bale utáni életre: továbbra is üldözi Roberto Soldadót, a Valencia csatárát, akiért immár klubrekordot érő 25,8 millió fontot is kipengetne. Soldado - aki mellesleg Real Madrid-nevelés - árán azonban még vitatkozik a Spurs és a Valencia.