Vágólapra másolva!

Össztűz a líbiai nőifoci-válogatottra

Líbia nőifoci-válogatottja előbb arra kényszerült, hogy titokban végezze edzéseit, majd megtiltották a szereplését egy nemzetközi tornán.

A líbiai női csapat először akkor került nyomás alá, amikor júniusban az Anszar al-Saria nevű iszlamista katonai szervezet nyílt közleményben ítélte el őket, elsősorban amiatt, hogy az iszlám által elfogadhatatlan ruhákban mutatkoznak a meccseken. A hangulatot fokozta, hogy az egyik népszerű líbiai tévés, Szalim Jabar a csapat feloszlatását kérte az egyik műsorában.

A Guardian szerint a válogatott ezután csak titokban mert edzeni, a helyszíneket váltogatva és fegyveres őröket alkalmazva.

A csapatot most újabb csapás érte, miután az ország futballszövetsége megtiltotta a válogatott szereplését egy olyan tornán, amire korábban elengedte.

A szövetség a Ramadán ünnepre hivatkozva vonta vissza az engedélyt, ugyanakkor a Discover Football nevű tornára több arab ország női csapata is elfogadta a meghívást. "Ez a döntés összetörte azokat a reményeinket, melyek szerint Kadhafi bukása után szociális változások lesznek az országban" - idézte a Guardian a líbiai csapatban rangidősnek számító Hadum el-Alabedet.

Líbiát 2011 februárjában, a tunéziai és egyiptomi felkelések után érte el az úgynevezett arab tavasz. Az ekkor kitört polgárháború elsöpörte az országot évtizedeken át irányító Moammer Kadhafi rezsimjét, a harcokban az államfő is életét vesztette.