Vágólapra másolva!
A világ egykori legjobb jobbhátvédje nem nyújtott maradandót a Manchester Citynél, most az AS Romához igazol. 

A 31 éves, 66-szoros brazil válogatott Maiconnak nem igazán sikerült formába lendülnie Angliában, az összes sorozatot figyelembe véve mindössze 13-szor tűnt fel a pályán az előző szezonban. Olaszországban talán magára talál, hiszen korábban hat sikeres évet töltött az Internél, négyszer olasz bajnok lett, 2010-ben a Bajnokok Ligáját is megnyerték, őt pedig általában a világ legjobb jobbhátvédjeként emlegették.

Ezzel folytatódik a City nagy átalakulása, hiszen Maiconon kívül távozott Carlos Tevez, Roque Santa Cruz és Wayne Bridge is, érkezett viszont Fernandinho, Jesus Navas, és Alvaro Negredónak is már csak az orvosi vizsgálatokon kell átesnie.