Vágólapra másolva!
Buzánszky Jenő, az Aranycsapat vb-ezüstérmes legendája szerint Dzsudzsák Balázs nem jár jó úton, mert a pénz motiválja, nem a futball iránti alázat.

"Nem akarok én senkit sem megbántani, tudom, hogy más időket élünk, de engem nagyon zavar, hogy ezt a tehetséges fiatalembert már nem a futball iránti alázat, hanem a pénz irányítja. Mennyi a zseton, ez a lényeg, és ezzel Dzsudzsák nincs egyedül. Nem ott kellene játszani, ahol pénz van, és alighanem ezt már ő is érzi, még ha nem is nyilatkozik róla. Vissza kellene térnie a földre, és megtalánia a helyét, ahol valóban nagyot tud alkotni, és nem csak nagyot kaszálni" - nyilatkozta Buzánszky a Nemzeti Sportnak.

Az Aranycsapat legendás jobbhátvédje nem csak a Dinamo Moszkva légiósának üzent, hanem a hivatalnokoknak is, mert szeretett csapata, a Dorog megnyerte ugyan az NB III-as bajnokságot, mégsem juthatott fel. "Felháborító, amit a Doroggal műveltek. A csapat megnyerte az NB III-at, mégsem indulhat a másodosztályban, egy idióta, rossz törvény miatt. Amikor márciusban be kellett adni a papírokat, a csapat még a kilencedik helyen állt, eszükbe sem jutott, hogy feljuthatnak. A végén mégis elsők lettek, de beadvány, licenc nélkül szóba sem álltak velük. Én azt mondom, a futball gólmunka, nem papírmunka. Ezt jól jegyezze meg minden hivatalnok".

Buzánszky nemrég vesztette el a feleségét, és azt mondja, pokolian nehezen viseli a magányt, de a gyerekei és az unokái segítenek, ők és a futball tartják benne a lelket és az életkedvet.