Vágólapra másolva!
A korábbi angol válogatott focista, Paul Gascoigne részegen megverte ex-feleségét egy vasúttállomáson, és bántalmazott egy peronőrt is - írja a The Sun.

Az angol bulvárlap úgy tudja, hogy a régóta alkohol- és drogproblémmákkal küzdő Gascoigne csütörtökön este fél 11-kor a szemtanúk szerint szíjjal ütötte egykori feleségét, Sherylt egy vasútállomáson. Egy peronőr odarohant, hogy megfékezze a korábbi focistát, aki azonban nyakon ragadta őt, végül csak a rendőröknek sikerült ártalmatlanná tenni a megvadult egykori sportolót, őrizetbe is vették. Gascoigne hét órát töltött őrizetben Hertfordshire-ben, a vérében pedig komoly alkoholmennyiséget mutattak ki.

Paul és Sherly Gascoigne 1996-ban Forrás: AFP

Gazza és Sheryl 1996-ban házasodott össze, a nőnek két gyermeke volt korábbi házasságából, őket a focistával együtt nevelték, és született egy közös fiuk, Regan. Két év után elváltak, állítólag Gascoigne a házasságuk alatt is megverte a nőt (fotó a Facebook-oldalunkon), akit később élete legbiztosabb pontjának nevezett meg.

Gascoigne nemrég az arizonai Cottonwood-kinikán vett részt elvonókúrán, a rehabilitáció 7500 fontba (kb. 2,5 millió forint) került, ezt az összeget több angol focista dobta össze, például Wayne Rooney, Steven Gerarrd, Jack Wilshere és Gary Lineker is beszállt. Ennek ellenére áprilisban, a kúra után Gascoigne így nyilatkozott: "Három hónapja egy korty alkoholt sem ittam, de hiányzik. Sohase mondom, hogy soha, mert lehetséges, hogy a jövőben ismét inni fogok."