Vágólapra másolva!
Noha a hétfői sorsolás alapján a Videoton idegenben kezdte volna a Mladost Podgorica elleni párharcát a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének nyitófordulójában, a kontinentális szövetség (UEFA) kedden felcserélte a pályaválasztói jogot, így jövő csütörtökön Székesfehérváron lesz az első mérkőzés.

A magyar klub honlapjának beszámolója szerint erre azért volt szükség, mert a szintén EL-résztvevő FK Rudar Pljevljának is hazai pályás kezdést sorsoltak, a két montenegrói együttes pedig ugyanabban a stadionban vívja nemzetközi meccseit. A Mladost Podgorica 1500 férőhelyes otthona nem alkalmas EL-mérkőzés megrendezésére, így a Rudar pályájára albérletbe kényszerül.

Az még nem dőlt el, hogy pontosan hány órakor kezdődik az első találkozó Székesfehérváron, illetve az sem, hogy egy héttel később mikor rajtol a podgoricai visszavágó.

A Budapest Honvéd a sorolás alapján július 4-én idegenben kezd a szintén montenegrói Celik Niksic ellen, és 11-én a Bozsik Stadionban lesz a visszavágó. A szintén EL-résztvevő Debrecen csak a második körben kapcsolódik be a sorozatba, s a Kovács Pétert foglalkoztató norvég Strömsgodset lesz az ellenfele. A hajdúságiak szintén idegenben kezdenek.